F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

SZEMLE - Magyarország építészetének története. Szerk. Sisa József és Dora Wiebenson (Mendöl Zsuzsanna)

név- és helymutatók, s külön öröm az egyes fejezeteket bevezető térkép, az adott fejezetben tárgyalt emlékek földrajzi helyének feltüntetésével. A függelékként csatolt színes képtáblák válogatása a társművészetek szerepét is szemlélteti, vonzóbbá teszi a kötetet. Az egyes fejezetek szerzői az adott korszak elismert kutatói: Lővei Pál a honfoglalás előtti időszak építészetét és a középkort (romanika és gótika) tárgyalja, s bár a kötet fülszövege és a bevezető is a római birodalom korától ígéri e terület építményeinek ismertetését, szükségszerűen e fejezet a kezdetekre is kitekint. A romanika és a gótika emlékeinél a szerző az utóbbi évtizedeknek a stíluskapcsolatokra vonatkozó kutatásait, valamint a műemléki feltárások új eredményeit beépítve hasznosítja datálásainál. Ez utóbbi eléggé sokféle, illetve a pontosságra törekvés miatt kissé körülményes pl. (53. old.: Kassa Szt. Erzsébet templomnál a 14. sz. utolsó évtizede - 15. sz. első fele helyett egyszerűbb és [számomra] áttekinthetőbb lett volna két évszámmal megadni: 13901450, vagy a 2.40 képnél Lőcse, minorita templom és kolostor esetében is szemléletesebb lenne így: 1325-1375. A budai királyi vár feltárása és az e periódushoz rendelkezésre álló akadémiai kiadású, tíz kötetesre tervezett magyar művészettörténet gótika kötete is indokolttá tette és megkönnyítette a magyar építészettörténetben a fejezet rövid, korszerű összefoglalását. Farhaky Péter a török építészetet és a késő reneszánszot mutatja be, jól érzékeltetve a Felvidék és Erdély vár- és városépítészetében jelentkező új stílust, a mestereket és hatásokat. Kelényi György a 17-18. századot egy kora barokk és egy „érett- és késő barokknak" szentelt fejezetben tárgyalja, a rokokó stílust kiiktatva, illetve egy-egy emléknél előjön még említése, de nem külön stíluskorszakként. Nagyszerű a korrajz, a protestáns és népi építészettel is foglalkozik, - a századvég klasszicizáló törekvéseivel e kor stíluspluralizmusát igen összefogottan és tömören érzékelteti. A klasszicizmusnak és a korai gótizálásnak, majd a historizmusnak szentelt fejezeteket - a 19. század építészetét - Sisa József írta. E felosztás is már az utóbbi évtizedek periodizálásának következménye, ahol a romantika nem önálló stílus, helyette a korai gótizálás, illetve a historizálás félköríves stílusa szerepel, amely „Feszi munkásságában már a nemzeti aspirációknak adott kifejezést." Az eklektika stílusfogalom is száműzetett, csak a késő historizálás egyik tüneteként, módszerként használatos, akkor is inkább a „kevert" kifejezés helyettesíti. Sisa a korszak politikai, társadalmi képével egyetemben a technikai haladás, az építészeti feladatok, épülettípusok differenciálódása (ipar és közlekedés), a városfejlődés, az építészképzés kérdéseit tárgyalva - a korábbi fejezetek szerzőihez hasonlóan - az egyes emlékeket találóan jellemzi. E században fordult az érdeklődés a népi építészet felé, és indul meg a népművészet tanulmányozása és gyűjtése. Ezért is került a Sahján Tibor által írt „Magyar népi építészet" című fejezet ide, az ország táj egységcinek, régióinak térképével. A képanyag, a jellegzetes épületfajtákat bemutató illusztrációk közül azonban hiányoltam a malmok (szélmalom, szárazmalom) bemutatását egy rajz erejéig. A századforduló építészetét Gerle János mutatja be a magyar formatörekvések, Kós Károly, Toroezkai Wigand Ede és Lechner Ödön szerepének központba helyezésével, a mitikus és szimbolikus utalások kibontásával végső soron minden áramlatot és törekvést bemutat, az egész sokszínű panorámát.