F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

TANULMÁNY - D. Mezey Alice: A műemlékek helyszíni építéstörténeti feltárásának fontosságáról és tudományos feldolgozásuk jelentőségéről

- Ha az emlék mondjuk a 13. század óta x számú stíluskorszakban minimum ugyanannyi ízlésváltozás és még több használati igény változásának nyomát hordozza, miért nem engedhető meg, hogy a ma építésze a saját megfogalmazásában az itt és most jelentkező igénynek megfelelően „kezelje" az emléket? A válasz egyszerű: azért, mert azok nem műemlék-helyreállítások voltak, az övének meg annak kellene lennie. Sommás, a lényeget tartalmazó válasz, viszont még a törvény ereje sem elegendő ahhoz, hogy a meggyőzés erejével hasson. Nem is az kell hozzá, sokkal inkább a két egymásnak szembeszegülő szemléletmód feloldása. A szemléletről A műemlékvédelem feladata az egyetemes emberi kultúra részét képező, elsősorban az alkotóművészetek kategóriájába sorolható tárgyi emlékek egy részéről történő gondolkodás és gondoskodás. Mivel ezek a tárgyi emlékek nagyobbrészt ingatlan építészeti alkotások - és ezek elidegeníthetetlen részét képező ingó és ingatlan képzőművészeti alkotások -, folyamatos használatuk miatt különösképpen kiszolgáltatottak a velük szemben támasztott használati igénynek. Az esetek többségében nem szállíthatók múzeumba, nem zárhatók vitrinbe, sőt, nem merevíthetők bele egyetlen ideálisnak gondolt és végsőnek szánt esztétikai megjelenésbe, fizikai állapotba sem. A műemlék-helyreállítások - a továbbiakban nem teszek különbséget a restaurálás, a rekonstrukció és a helyreállítás fogalmai között -; a legáltalánosabb értelműt használom közülük, azt, amelyik az előzőeket magában foglalhatja, tehát a műemlék-helyreállítások hitelességének szükséges, de nem mindig elégséges feltétele az eredetiség megtartása. A ránk maradt, tovább hagyományozandó emlék látható és rejtett részletek összességéből áll. Teljességének kibontakoztatása ennek felismerése és a helyreállítás eszközeivel való érzékeltetése útján lehetséges. Ez még abban az esetben is gondos körültekintést igényel, ha maga az emlék vagy valamely részlete szerényebb kvalitással bír, mert a dolgok sokszínűsége, a kvalitás sokrétűsége és relativitása szintén az eredetiség részét képezi.

10 Ezek feltárása, megőrzése és feldolgozása során válhatnak a jó műemlékhelyreállítások hiteles kortörténeti dokumentumokká, olyanokká amelyek alkalmasak a tudományos értékelésre. Hajnóczy Gyula professzor kifejtésében

11 az originális az abszolút hiteles. Az eredetiség fogalma azonban, mivel műalkotásról van szó, mégpedig olyanról, amellyel az idők folyamán sok minden történt - nemcsak pusztult, hanem elvettek belőle, átalakították, átértelmezték -, nem szűkíthető le az anyag hordozta forma eredetiségére. A műalkotások ugyanis az alkotó tudati valóságát, az alkotóban működő invenciót, a művészi kifejezés szándékát is hordozzák, mint aurájukat az aranyhátterű bizánci ikonok, vagy a hosszú expozíciós idő alatt készült fotográfiák a fényképezés korai időszakában. A műemlékeket mint műalkotásokat egyfelől aurájuk veszi körül, másfelől mint történeti képződményeket, időben átalakuló alkotásokat, saját atmoszférájuk is. Ennek érzékelése vitathatatlanul a tapasztalat útján megszerezhető kifinomult szemléletet, és azt a fajta érzékenységet kívánja meg, amely a beavatkozások során képes a figyelmet arra