F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

TANULMÁNY - D. Mezey Alice: A műemlékek helyszíni építéstörténeti feltárásának fontosságáról és tudományos feldolgozásuk jelentőségéről

gének mibenlétét, a közelmúltban megszaporodott tanulmányok sora tárgyalja. Újraértelmezése, vagy értelmezésének pontosítása időszerűnek tűnik. A tanulmányok egy része a fogalom jelentéstartalmából indul ki és etimológiai vizsgálata útján kísérel meg a közelébe férkőzni.

3 E boncolgatások az elmélet síkján vezetett gondolatmenetek terminológiai tisztasága szempontjából mindenképpen szükségesek és többnyire eredményesek is, de amikor az alkalmazás irányába lépnek tovább, és a letisztulófélben lévő fogalomkörökkel kívánnak a gyakorlat számára recepteket szolgáltatni, zsákutcába jutnak. Erre az 1994-es Bergeni Találkozó „tézisei" a példa. Miközben az ugyanazévi narai konferenciára készülő előadások számára vitaindító útmutatóként leszögezték, hogy egyedül az hiteles, ami eredeti, azaz önmagával azonos, a hitelességet mégis „fajtái"-ra osztották fel sőt, fajtánként a kezelési útmutatások megfogalmazására is kísérletet tettek.

4 E konferenciák előadásai és vitái közül a szakmában „közkézen" a japán fatemplomok folyamatos megújításának elgondolkodtató, de az európai ember szemléletétől idegen példája forog. A tanulmányok másik része a fogalom sokarcúságából kiindulva logikus kérdésekre logikus válaszokat keres - és talál is. Például azt, hogy „az eredetiség a meglévő értékre, a hitelesség a restaurálásra vonatkoztatható kritérium".

5 E kristálytiszta megfogalmazás olyan distinkció, amelynek irányából vizsgálódva, a „konzerválás" és „restaurálás" kérdéskörhöz érkezünk vissza. Az európai műemlékvédelmi gyakorlatban e két alapvetően fontos mozzanattal mindinkább egymástól elválasztottan, a két álláspont egyikének másikának alkalmazásával találkozunk, mint a köztük húzódó, többnyire bonyolult megfontolások sorozatát igénylő átmenetek szövevényével.

6 Nálunk, az ország történelméből fakadóan, a dolgok sokszínűségét és sokrétűségét vállaló álláspontból származó szempontok végiggondolása és elemzése tűnik célravezetőnek. Ugyanis művészeti stílusok történeti egymásutánjának egy épületen belüli, sokszor hiánytalan jelenléte - némi túlzással ugyan - műemlékeink jelentős részének egyedi sajátossága. A konzerválás és a restaurálás Mint láttuk, a két fogalmat célszerű a korábbinál élesebben elválasztani és egymással szembeállítani. A konzerválás azt jelenti, hogy az emléket, vagy annak részletét pusztán tisztítással, bárminemű változtatás nélkül őrizzük meg és hagyományozzuk tovább, azaz mást nem teszünk vele, mint megmaradását biztosítjuk. A konzerválás tehát a műemlékvédelem fogalmát lényegében le is fedi: az emlékkel nem teszünk mást, mint megvédjük a (további) pusztulástól. A restaurálás már az emlék megjelenésébe való beavatkozást jelenti. Módjának, mikéntjének és mértékének meghatározása komoly felelősség. A tapasztalat azt mutatja, hogy mindazok a „beavatkozások", amelyek a töredékes eredetit érik, mind eredményük mind hatásuk tekintetében a hitelességnek, - minden általánosítás nélkül - csak a konkrét esetre vonatkoztatandó és pontosan megfogalmazandó mibenlétével jellemezhetők.

7 Nem pótolható ugyanis a beavatkozás folyamatának