F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1999/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1999)

MŰHELY - Buzás Gergely: A múlt rekonstruálása avagy a tudós felelőssége

rukción mutatnánk be a múlt tárgyait, akkor mindenki megérthetné, mindenki megismerhetné őket. Ez csak arra vezetne, hogy a laikusok többé már nem az ütött-kopott, csonka és romos „eredetit" bámulnák, hanem a múzeumok megtelnének különböző rekonstrukciókkal, a történelmi városok rekonstruált épületekkel. A közönség többé nem bámulni menne a múzeumokba és a műemlékekhez, hanem okulni, ismereteket szerezni. És ami a legsúlyosabb következménye lenne mindennek: hová lenne a 20. század legtitokzatosabb misztériuma: az eredetiség és hitelesség kultusza? Egyszeriben talán milliók kérdeznék meg, hogy mitől eredeti és hiteles egy anyagában, formájában és funkciójában totálisan átalakult tárgy, és nem lenne, aki választ adna erre a kérdésre. E problémák kétségkívül állásfoglalásra késztetnek mindenkit: vagy a tudományosság elefántcsonttornyába zárkózunk, vagy vállalnunk kell a megbélyegzést, hogy a közönség kegyeit hajhásszuk. Hogy ki melyik utat választja, azt saját vérmérséklete dönti el, és aligha fogjuk egymást meggyőzni a magunk igazáról. Talán jól is van ez így. Ám vigyáznunk kell, hogy a vita hevében nehogy elvesszen a lényeg, mindannyiunk közös érdeke. Mert a képi rekonstrukció kutatási eszköz is, és nem csak az eredmények bemutatására való. Vannak olyan feladatok, amelyeket nem lehet rajzolás nélkül megoldani, illetve a rajz nélkül végzett rekonstrukciós kísérletek szükségszerűen tévedésekhez vezetnek. Ilyen feladatok alapvetően a bonyolult faragottkő-szerkezetek, adott esetben egész épületek rekonstrukciója. A kőfaragvány önmagában az esetek nagy többségében nem műtárgy, hanem csak egy műtárgy, illetve műemlék fragmentuma, amely információkat hordoz magáról a műről. Ezek az információk más adatokkal, régészeti maradványokkal, ábrázolásokkal, írott forrásokkal, tervezéstechnikai ismeretekkel együttesen sokkal többet mondanak, mint maga a kődarab. Ezen ismeretek együttese olyan bonyolult építményt alkot, amely csak szövegesen nem fogalmazható meg, illetve ezen rekonstrukció létrehozása olyan bonyolult folyamat, hogy rajzi kidolgozás nélkül számtalan tévedései lehetőséget, hibaforrást rejt magában. Amíg csak szavakban próbálunk rekonstruálni egy építményt, könnyen megtehetjük, hogy a számunkra nem elég világos részleteket figyelmen kívül hagyjuk, de a rajz kegyetlen őszintesége rákényszerít, hogy minden egyes részleten elgondolkodjunk, és ez általában a rekonstrukció teljes építményét átformálja. A rajzi rekonstrukció az építészettörténetben ezért már e tudomány születésétől jelen van. Rekonstrukciós rajzokat antik épületekről már a reneszánsz idején készítettek, és az antik építészettörténetben az ilyen rajzok és makettek használata, illetve rekonstrukciók építése ma is bevett módszernek számít. Ez érthető is, hiszen e korszakok kulcsemlékei legfeljebb töredékekben maradtak fenn - vagy még úgy sem - tehát materializált rekonstrukciók készítése nélkül nem is létezhetne az antik építészet kutatása. A középkori építészettörténetben a legnagyobb hatású rekonstrukciókat Kenneth John Conant készítette. Őt is hasonló okok vezették rá e módszer alkalmazására. 0 volt Cluny apátságának feltárója, a középkori építészet egy olyan kulcsemlékéé, amely elpusztult, de rengeteg forrás maradt fenn róla: építészeti részletek, feltárt falmaradványok, kőfaragványok tömege, ábrázolások és leírások, művészettörténeti analógiák. Ily módon elkészíthető és elkészítendő volt az épület rekonstrukciója. E munka nyomán azután Európa román kori építészetének számos más, csonkán fennmaradt vagy elpusztult emlékét rekonstruálta.