F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

TÁJÉKOZTATÓ - Mihály Mária: Műemlék- és műtárgyvédelem a törvény tükrében

Az 1922. évi törvényben előírt új törvény 1929-ben született meg, amelynek ,,egyik fő célja az összes gyűjteményeknek az országos tudományos munkaszervezetbe való bekapcsolása" volt. Ez a törvény azonban nemcsak az 1922-es törvény hatálya alá nem eső közgyűjteményekről rendelkezett, hanem egyúttal pótolta az ingó kulturális javak védelméről szóló, mindazideig hiányzó törvényt is, amely a műemlékek fenntartásáról szóló 1881. évi XXXIX. törvénycikkből kimaradt. Az 1929. évi XI. törvénycikk a múzeum-, könyvtár- és levéltárügy némely kérdéseinek rendezéseiről címet viselte, „az ingó műemlékek és egyéb muzeális tárgyak felkutatásáról (gyűjtés, ásatás stb.) és védelméről" a III. fejezet rendelkezett. Az 1929-es törvény az 1922-ben megszüntetett Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége feladatát, melyet 1922-től 1929-ig a vallás- és közoktatásügyi minisztérium látott el, az 1922-ben létrehozott Országos Magyar Gyűjteményegyetem Tanácsára ruházta át. nem hozván létre új adminisztratív szervet. A minisztériumi felügyelet ideiglenes megoldás volt, amely „sem szakszempontból, sem adminisztratíve nem volt kielégítő, miután a szakintézmények közvetlen felügyeletére miniszteriális szerv nem lehet alkalmas", olvashatjuk a törvény indoklásában. Ezen kívül az 1929. évi törvény a Tanácsot további központi hatáskörökkel ruházta fel hatáskörébe utalva az ásatások engedélyezését és ellenőrzését, a kincs-leletek közgyűjteményben való elhelyezését, az ingó műemlékek nyilvántartását és közzétételét (mai szóval védetté nyilvánítását), az ingó kulturális javak külföldre vitelének engedélyezését, az elővásárlási jog gyakorlását, azaz az ingó kulturális örökség védelmével kapcsolatos klasszikus feladatokat. Az 1929-es törvény alkotóinak kiváló jogi érzékéről tesz tanúbizonyságot az, hogy ebben a törvényben kapott helyet „A nyomdatermékek tudományos célokra szolgáló kötelespéldányai" című fejezet. A kötelespéldányokról korábban külön törvények rendelkeztek, ebben a szerkezetben a törvényalkotó azt hangsúlyozza, hogy a nyomdatermékek bizonyos számú példányai a nemzeti kulturális örökség részét képezik. Az 188l-es, az 1922-es és az 1929-es törvény tehát egymásra épülve szerves egységet alkotott. Például az 1881. évi XXXIX. törvénycikk szerint a vallás- és közoktatási miniszter esetről-esetre határozza meg a műemlékek, (azaz „a földben vagy a föld színén lévő minden olyan építmény és tartozéka, mely történeti vagy művészeti emlék becsével bír"), „felfedezése vagy a részben felfedezettek feltakarása végett, ásatások eszközöltessenek-e." Az 1929. évi törvény ezt kiegészíti: „Ásatásnak az 1881. XXXIX. t.-c. 3. paragrafusában meghatározott célon felül régészeti, történeti, antropológiai, földtani és őslénytani emlékek felkutatása céljából is helye van. Jelentősebb ilyen emléket rejtő területet a vallás- és közoktatásügyi miniszter ásatás szempontjából „tiltott területnek" nyilváníthat s ily területeken az ásatás joga kizárólag a Tanács által kijelölt intézményt illeti meg". Az ásatások engedélyhez kötését illetve a földterület kisajátításának a lehetőségét tudományos és nemzeti érdekből rendelték el, más külföldi törvények mintájára. Az 1929-es törvény a műemlékek védelméről szóló törvény rendelkezéseit kiterjesztette a művészeti szempontból kevésbé jelentős, de régészeti és történeti szempontból fontosnak ítélt építményekre: „Az 1881 : XXXIX.t.-c. rendelkezéseit azokra az épít-