F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

MŰHELY - Igaz Rita: Francia interieurművészet a 18. század közepén. Jaques-Françis Blondel elméletben és gyakorlatban

kosán tradicionális és archaizáló, kifejezvén ezzel építtetőjének provinciális múltjára

8 való büszkeségét. A némileg magasabb földszinti és az övpárkánnyal elválasztott valamivel alacsonyabb emeleti szintből álló, az udvari homlokzaton 3+1+3, a kerti homlokzaton 3+3+3 tengelyes, erősen ívelt záródású ablakokkal kiképzett épület a lejtős terepadottságból következően az udvari oldalon körülbelül egyharmad, a kerti homlokzaton körülbelül kétharmad szintmagasságú, a középrizalitokat kivéve az emeleti ablakok tengelyében szellőző ablakokkal kiképzett alapzaton áll. Az időjárási viszonyok következtében kialakult, Normandiában tipikus tetőzetét padlásablakok világítják meg, s szürkéskék pala borítja. A 18. századra igen divatossá váló tömbszerű külső megjelenését -, amely, mint forma ugyan már a 16. század óta létezik - a disztribúció változása teszi lehetővé, amely az életstílus változását tükrözi. Az udvari homlokzat (1. ábra) lapos középrizalitját és sarkait kváderes keret övezi. Földszinti erősen ívelt záródású bejáratához, melyet rokokó maszkos záradék koronáz, két oldalról néhány lépcsőfok vezet, felette rokokó stílusú kovácsoltvas erkély található. A középrizalitot háromszögletű oromzat koronázza. A kert felőli homlokzat a nyolcszög három oldalával záródó erőteljes középrizalitjához a földszinten félkör alaprajzú terasz kapcsolódik, melyről íves korlátú lépcső vezet a kertbe, s ahonnan a terepadottságok következtében szabad kilátás nyílik nemcsak a kertre, de a kerten túl elterülő tájra is. Az egyszerű homlokzatok tagozataik és minimális szobordíszük (ablakzáradékok, oromzatdíszek) harmóniájával, s nem túlzott méreteikkel valamint a funkcióhoz nem illő, szükségtelen túldíszítettségükkel hatnak. Ezek az egyszerű kiképzésű, harmonikusan szép homlokzatok már sejteni engedik azt a korabeli család igényeinek megfelelő belső kialakítást, melyet az udvari homlokzatról nyíló bejárati ajtón keresztül belépve felfedezünk. Blondel, akit kora építészeti traktátusíróihoz hasonlóan leginkább egy épület belső kialakítása (funkcióból következő térfűzés és e helyiségek dekorációja) foglalkoztatott, meg is fogalmazza egyik alaptézisét, miszerint egy épület belső elrendezésének kell meghatároznia az épület méreteit, homlokzati kiképzését és díszítését. A belső és külső harmonikus egységet kell, hogy alkosson, ami azért is különösen nehéz feladat, mivel két ellentétes elvet kell kibékíteni egymással: meg kell tartani a klasszikus építészet nemes külső arányait, s meg kell felelni a kor újfajta kényelmi követelményeinek a belsőkben. Legfontosabb vezérelv a „convenance", vagyis, hogy minden helyiség a funkciójának megfelelő helyre kerüljön az épületen belül, s hogy formája, arányai és díszítése megfeleljenek rendeltetésének. Germain Boffrand

9 a kor másik jelentős építésze és elméleti írója hozzáteszi, hogy az épület belső kialakítása nemcsak tulajdonosa személyes ízlését tükrözi, de a társadalmi hierarchiában elfoglalt rangjáról is tanúskodik. Az udvar felől belépvén egy mélységében hármas tagoltságú, homlokzati falai között kettős teremsort rejtő épületbe jutunk. Blondel „semi-double"-nak

10 nevezi ezt a fajta kettős hosszanti osztást, amely a kert felőli oldalon nagyobb teremmélységű enfilade-ot, az udvari homlokzat felé eső részen pedig csekélyebb mélységű helyiségeket foglal magába. A lbgadóhelyiség, a vesztibül, a 18. századi építészek számára fontos tértípus. A traktátusírók szigorú arányokkal, visszafogott architektonikus díszítéssel javasolják kialakítani. Amennyiben hozzáértő építész tervezi az épületet, a vesztibül kiképzése