F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)
FORRÁS - Bognár Gábor: Voit Pál 1945. augusztusi jelentése a nyugat dunántúli műgyűjteményének állapotáról
9. Fertőd (Eszterháza), Esterházy-kastély. Emeleti díszterem. 1930-as évek. Fotó: Rados Jenő Még ugyanezen a napon fölkeresett Szombathelyen dr. Tuboly Lajos feleségének, sz., Felsőbüki Nagy Teréznek Alsópatyon 33 levő XVIII. századi kastélyának pusztulásra ítélt belső berendezése ügyében. Elbeszélése szerint régi fajansz-kályhák, bútorok közöttük a 4 világrész intarziaképével díszített Mária-Terézia-kori szekrény -, képek, mint Rosa da Tivoli művei voltak benne. E tárgyak nagyrészt elpusztultak. A megmentés, ill. az esetleg még foganatosítható védelem céljából zárótáblát adtam a tulajdonosnak azzal a kikötéssel, hogy lépjen érintkezésbe dr. Smiedt Lajos helyi megbízottal, az esetleges zárlatnak a 4450/1945 M.E.sz. rendelet szerinti végrehajtására vonatkozóan. Augusztus 8-án a sopronmegyei Bük községet érintettük, ahol módunkban volt a tulajdonossal, özv. gróf Szapáry Györgynével beszélni, és a kertészházban lévő szobájában a hajdani muzeális berendezésű büki kastélynak egy-két - a sors szeszélye folytán megmentett - darabját megszemlélni. A kastély Ender bécsi biedermeier festő képei és az angolos jellegű szép empire bútorai elpusztultak. 6 drb Pietro Longhi festményből kettőt megmentettek, 4 darabot egy gazdászati tiszt magával vitt. A kastélyban jelenleg is orosz üdültetés folyik. Szapáry Györgynétől nyert értesülés szerint Peresznyéről (5. ábra) a tulajdonos, gróf Berchtold Zsigmond már előre kivitte képtárát Meránba . Képtára az újabban örökölt képeken kívül Bissolo, Hamilton, Kriehuber, Amerling. Füger, Winterhalter, Cranach festményeket foglalt magában. Sopronhorpács templomának árpádkori részletei, XVIII. századi képei és felszerelése sértetlen, Széchenyi János kastélyának régi berendezési tárgyai, a kastély fogoly-