F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

TÁJÉKOZTATÓ - Mihály Mária: Műemlék- és műtárgyvédelem a törvény tükrében

gyűjtése, ebben való tökéletességgel szerzi meg a nemzetközi tudományban is a megfelelő helyet és súlyt. Másodsorban azonban ki kell terjeszkednie a Nemzeti Múzeumnak a nemzetközi összehasonlító anyag gyűjtésére is, hogy ezen anyagával a magyar tudományt és közízlést fejleszthesse". (1934: VIII. t.c. A Magyar Nemzeti Múzeum) A Magyar Nemzeti Múzeum alapját gróf Széchényi Ferenc vetette meg 1802-ben, mikor könyvtárát, éremgyűjteményét és képeit múzeum céljára a nemzetnek felajánlotta. A magyar országgyűlés az 1808: VIII. t.c.-vei határozta el a nemzeti nyelv és irodalom fejlesztése érdekében a Nemzeti Múzeum felállítását. A nagy alapító példaadása nyomán támadt társadalmi áldozatkészség és az országgyűlés gondoskodása révén a múzeum csakhamar a nemzeti kultúra összes tárgyi emlékét gyűjtő és megőrző intézménnyé vált (könyvek, régészeti, történeti, magyar néprajzi, természetrajzi, művészeti, sőt technikai emlékek). Később a gyűjtemények a fejlődés folyamán szétágaztak, 1870-ben már hét különálló intézmény lett belőlük. Ezekben a múzeumokban már nem annyira a nemzeti szempont, hanem az általános szaktudományos és művészeti szempontok érvényesültek. A Magyar Nemzeti Múzeum társadalmi alapítására való hivatkozással Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter az önkormányzati elv újbóli érvényesítése, a Magyar Nemzeti Múzeum újbóli egysége létrehozása céljából 1898-ban múzeumi tanácsot és igazgatóülést alapított. Ez a két elv testesült meg a gróf Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter által beterjesztett törvényben. A nemzeti nagy közgyűjteményeink önkormányzatáról és személyzetükről szóló 1922: XIX. törvénycikk létrehozta az Országos Magyar Gyűjteményegyetemet, amely a Nemzeti Múzeummal szervezeti egységbe foglalta a Magyar Királyi Országos Levéltárt, a Magyar Nemzeti Múzeum közös címébe foglalt Országos Széchenyi-könyvtárt, érem- és régiségtárat, állatárat, növénytárt, ásványés őslénytárt, néprajziak tárát, az Országos Magyar Szépművészeti Múzeumot és az Országos Magyar Iparművészeti Múzeumot, valamint korlátozott mértékben a budapesti királyi magyar Pázmány Péter Tudományegyetem könyvtárát, és az új intézmény számára autonóm igazgatást létesített. A gyűjteményegyetem önkormányzati jogait az Országos Magyar Gyűjteményegyetem Tanácsa által gyakorolta. A gyujtemenyegyetem létrehozását azzal indokolták, hogy „csakis így biztosíthatni e gyűjtemények magasabb kultúrpolitikai szempontból kiinduló s a napi politika és a miniszteriális igazgatás személyes változásaitól független, egységes és állandó irányú centrális irányítását." A gyűjtemények személyzete állami alkalmazott maradt, míg vagyona a gyűjteményekkel együtt az önkormányzat tulajdonába ment át. A Tanács egyébként jogosult volt állást foglalni általános elvi könyvtári, levéltári és muzeális kérdésekben. Az 1922. évi törvény volt az első törvény Magyarországon, amely együttesen rendelkezett a közgyűjteményekről, ebben az esetben a nagy nemzeti közgyűjteményekről. A fenti törvény ugyanakkor elrendelte, hogy „A vidéki közgyűjtemények ügyeinek rendezéséről a vallás- és közoktatásügyi miniszter köteles külön törvényjavaslatot a nemzetgyűlés (országgyűlés) elé terjeszteni." A nem nemzeti közgyűjtemények felett 1922-ig az „intézményredukciónak áldozatul esett" Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége gyakorolta a főfelügyeletet, amelyet azt követően a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium vett át tőle.