F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

MŰHELY - Váli István Csaba: A kandallófűtés vázlatos története

Joseph Francois Desanord 1788-ban a Franklin-féle változat javított kiadásával állt elő, amely széntüzelésre volt alkalmas.

22 A tolólappal lezárt szájnyílást jobban lehetett szabályozni, mint a nyithatót. Legjelentősebb ötlete az volt, hogy a füstöt a kandalló két üreges oszlopán és párkányán át vezette a kéménybe, jelentősen megnövelve a fűtőfelületet. Mód nyílt a füst átvezetésére a szomszéd szobában lévő hőcserélőbe is. Az egésznek csupán egy szépséghibája volt, mégpedig az, hogy ez a tüzelőberendezés már nem tekinthető kandallónak, inkább kandallóra hasonlító kályhának. Pflug 1786-ban Németországban szerkesztett olyan kandallókályhát, amelyben a füstgázok a felépítményben adták le melegüket a szobának.

23 Ez a kályha szabadon állt, füstcsövét a kéménybe kötötték bele. François Curaudau (1765-1813) 1790 körül egy kandalló felett elhelyezhető hőcserélőt talált ki.

24 Ez lehetett fémből vagy kerámiából. A kandallóból felfelé áramló füst egy melegítőkamrát -, amelyben a szobalevegő cirkulált - járt két oldalról körül. A 4. Visegrád, Salamontorony, 1250 körül. A lakótorony belső falszövete. Fotó: 1950.