F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)
MŰHELY - Somorjay Sélysette: 18. századi városi lakóépületek belső kialakítása. Funkció és dekoráció kapcsolata a lakóhelyiségekben
Az innen északra nyíló szoba (3. ábra), amely átmenő helyiség volt, a dekoráció jellegében igen közel áll a nagyszoba kifestéséhez, de annál visszafogottabb: a mezőket itt is arabeszk motívum szegélyezi, de elmaradnak a maszkok és a nagyszoba hűvös kék tónusával szemben a barna szín uralkodik. E két szoba alaprajzi elhelyezkedése és mérete alapján okkal feltételezhetjük, hogy ezek voltak a fogadó terek. A teremsor két végén lévő helyiség a háziúr és a háziasszony - a kor szokásának megfelelően külön kialakított - háló (4. ábra) és dolgozószobái (5. ábra) lehettek. Ha a további értelmezés érdekében a falfestések jellegét is megfontoljuk, akkor arra a feltételezésre hajlunk, hogy az északi szoba volt a ház úrnőjéé. Itt ugyanis a szőlőindával díszített bordűr oldottabb megformálású, mint a déli helyiségben látható szalagdísz, s ezen az alapon ez a faldekoráció tűnik megfelelőbbnek egy női hálószobához. Feltételezésünket erősíti az a tény, hogy egy későbbi épületfelmérésen az északi szobához közvetlenül csatlakozó lépcsőház mögötti szoba cselédszoba néven szerepel. Meglehetős bizonyossággal állíthatjuk tehát, hogy a fogadóterekhez északon a háziasszony, délen pedig a háziúr szobája csatlakozott. Ez az alaprajzi elrendezés messzemenően kielégítette a reprezentációs igényeket, amennyiben igényes lépcsőházon és tágas előtéren keresztül érkezett a vendég a kényelmes és színvonalasan kialakított fogadószobákba. Ugyanakkor jól szolgálta a mindennapi élet követelményeit is: a háziasszony számára könnyű felügyeletet biztosított az északnyugati traktusban kialakított konyha fölött, míg a háziúr lakrésze a déli szakaszon megfelelő visszavonulást tett lehetővé, és a két traktus közötti keskeny folyosón keresztül önállóan is megközelíthető volt. A magánéleti- és társasági helyszínek ezáltal élesen elkülönültek, ugyanakkor a közlekedési rendszer a kényelmes átjárhatóságot is biztosította. A Schönherr-ház alaprajzi rendszere feltűnő rokonságot mutat a gyöngyösi Grassalkovich palotáéval. 5 A lépcsőház itt is az épület magjában található, a helyiségek két traktusban húzódnak, a középső terem két oldalán fokozatosan csökken a méretük, a közlekedési rendszer pedig szinte azonos a pécsivel. A gyöngyösi palota azonban valamivel nagyobb és alaprajza szabályosabb, ami nyilván azzal magyarázható, hogy itt egy újonnan - feltehetően 1741 és 1750 között - emelt épületről van szó. Az eredetileg egyemeletes palotát a századforduló körül teljesen átalakították. A 18. századi alaprajz lényeges pontjait a falkutatás tisztázta (6. ábra), volt azonban néhány olyan kérdés, amelyet csak egy 1777-ben felvett inventárium 6 alapján lehetett megválaszolni. A feltárással nem lehetett például eldönteni, hogy a jelenlegi erkélyajtók helyén eredetileg ablakok voltak-e, néhány korábbi falat pedig a későbbi átalakítás során nyomtalanul elbontottak. Az említett inventárium mindenekelőtt megerősítette a falkutatás azon megállapítását, hogy a szobák falait eredetileg faburkolat és tapéta borította. Az eredeti alaprajzi rendszer hiányzó pontjait pedig a helyiségek felvételének sorrendje és a szobánként megjelölt függönyszárnyak alapján ki lehetett egészíteni. Végül, s szempontunkból nem utolsó sorban az inventárium néhány helyiség esetében az eredeti rendeltetést is megnevezte. A falkutatás eredményeinek és az inventáriumnak összevetése alapján tehát a következő alaprajzi rendszert sikerült rekonstruálni: a középső, „Palota"-ként említett helyiségtől északra és délre a könyvtár, illetve metszettár kapott helyet. Az északkeleti helyiség hálószoba volt, mellette kabinettel és komorna-szobával. A többi helyi-