F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)

TANULMÁNY - G. Lászay Judit: Ingatlanok ingatlan ingóságai avagy a műemlékek „tartozékai”

gyak nagymértékű szétszóródásához vezet, nálunk pedig, ahol írott és képi forrásaink olyan töredékesek, fel sem merülhet. Egy objektumnak különböző korokban létrejött, de egyazon helyen egymásra rétegződött elemei művészi színvonalukat, történeti jelentésüket tekintve azonos súllyal bíró, azzal koherens egységet képező tartozékok lehetnek (3. ábra). Egy műemlék helyreállításakor sokszor nagyon nehéz eldönteni, sok szempont - színvonal, kor, egyediség, állapot, funkció, pénzügyi keretek - mérlegelését igényli, hogy az összefüggések melyik rétegét bontsuk ki, helyezzük előtérbe. Ez a kérdés merül fel a rákoskeresztúri volt Podmaniczky-Vigyázó kastély esetében is. A kastélynak mind a külső, mind (a szondázások nyomán) a belső képében két különböző korszak tükröződik: a késő barokk és a századfordulón, e század első évtizedeiben készült neobarokk. A külső esetében a két periódus elemei egymás mellé rendelve egy új egységes építészeti kompozíciót alkotnak. Az utcai homlokzat (4. ábra) csaknem sértetlenül késő barokk, míg a kerti, az elé épített portikusszal, s a hangsúlyos, összetett manzárdtető megoldásával (5. ábra) - a ma már szintén megtartandónak ítélt, értékként elfogadott - historizáló, neobarokk stílus színvonalas emléke. A szobákban a századforduló teljes értékű, gazdag enteriőröket hozott létre a falburkolatokkal, supraportokkal, nyílászárókkal, kandallókkal, stukkókkal. Ugyanakkor néhány helyiségben előkerült a szintén színvonalas 18. századi díszítőfestés. A kettő egymáshoz való viszonyát illusztrálják a mellékelt fényképeken láthatók: az egyik sarokszoba rocaille motívumos keretű, tükrös kifestését a neobarokk később a saját ízlésére formálta, ugyanazokat a motívumokat plasztikus, részben fából, részben gipszből készült keretekkel megidézve (6. ábra). Nem lesz könnyű eldönteni, melyik eredeti enteriőrt állítsák majd helyre a két lehetséges közül, ötvözhetők-e ezek az elemek szükség esetén, és amennyiben igen, úgy milyen mértékig. (Feltéve, ha az 1986-os tűzvész után immár katasztrofális állapotú kastélyban az idő pusztítása maga nem dönti el helyettünk a kérdést. Gyanítom, ez már meg is történt!) Hasonló problémákkal szembesülnek majd, a 18. századi és a neobarokk korszak néhol egyidejű megléte miatt, a fertődi Esterházy-kastély felújításánál is. Szinte lehetetlen olyan megoldást találni, mely minden szakértő ízlésének maradéktalanul megfelel. A soproni Storno-házban a műemléki kutatás során rendkívül értékes rokokó figurális falképek kerültek elő, ugyanakkor a múlt század historizáló enteriőrjeinek is egyedülálló, a házhoz kötődő, elköltöztethetetlen dokumentuma a múzeum. A helyreállítás, felhasználva a múzeum-funkció adta lehetőségeket, a barokk felületet részben letakarta, részben néhány falon láthatóvá tette, megzavarva a sötét, egyszínűre festett falakkal kialakított, zsúfoltan bútorozott Storno-féle belső egységet. Mégis úgy vélem, veszteségünk lett volna, ha nem idézik meg mindkét „eredeti" enteriőrt. Sok francia kastélyban találni olyan szobát, amelynek teljes belső kialakítása egy történelmi személyiség számára, pl. I. Napóleon látogatására készült, azóta generációk által féltve, érintetlenül megőrzött egység. Ezt a műemléki védettséget jól meg kell különböztetnünk egy a műemlékben elhelyezett védett tárgy/tárgyegyüttestől, amely akár védett gyűjtemény is lehet. A fertődi Esterházy-kastélyban látható, a múzeumként működő egységben, a Lónyay-család oroszvári kastélyából származó neogótikus ülőgarnitúra, amely a háború után kiürült kastélyba az enteriőr kialakítás céljából került ide Az ilyen jellegű együttes része a mú-