F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1998/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1998)
MŰHELY - Igaz Rita: Francia interieurművészet a 18. század közepén. Jaques-Françis Blondel elméletben és gyakorlatban
már helyesen kell, hogy megadja a hangot az épület többi helyiségének kialakításához, s az ide megérkező vendéget is helyesen igazítja el abban a milieuben, amely fogadja. A vesztibül funkcióját tekintve a lakájok tartózkodási helyéül szolgált, ahol az utasításokat várták. E fogadóhelyiség falait és padlózatát legtöbbször kő, néha márvány borítja, jelentősebb személyiségek házában oszloprendek, illetve falfülkékben elhelyezett, többnyire allegorikus figurák díszíthetik. Vendreuve-ben 6 pár ion oszlop keretezi a fény jobb visszaverődése érdekében lekerekített sarkú vesztibül ajtóit, ami arra utal, hogy a kastély birtokosa magas rangú személyiség 11 (gróf és állami tisztviselő). Bár elméleti műveiben Blondel a lépcsőházat (2. ábra) - kialakításának taglalását az egyik legnehezebb feladatnak tartja 12 -, az előcsarnok jobb oldalán javasolja elhelyezni, itt mégis baloldalt található. Nagy fontosságú, reprezentatív épületekben a lépcsők általában többkarúak, gyakran márványból, baluszteres korláttal készülnek. Kisebb palotákban és kastélyokban a lépcsőház is az épület méreteihez és jelentőségéhez kell, hogy igazodjon. Az előcsarnokhoz hasonlóan falait és padlózatát kő borítja, s a lépcsőfokok is kőből faragottak. Itt különös figyelmet kell szentelni a lépcsőfokok megfelelő magasságának kiszámítására és a lépcsőindításnál az alsó fokok esztétikus, általában lekerekített kialakítására. A korlát e kisebb jelentőségű épületeknél leggyakrabban kovácsoltvasból készül, s fekete illetve zöld festést kap. A vendreuvei lépcsőházban, melyet muranoi üvegcsillár világít meg, a lépcső szélessége megfelel a kor követelményeiben előírt „noble largeur"-nek, ami annyit jelent, hogy két személy egymás mellett fel tud lépkedni rajtuk anélkül, hogy társalgását meg kellene szakítania. A lépcsőház ritka díszét képezik azok a trompe l'oeil-festések, amelyek a feketére festett, karfa nélküli kovácsoltvas korlát díszítő motívumait ismétlik a lépcsőházat a „természetre kinyitó" madaras, erdőrészietet megjelenítő ábrázolásaikkal. Az ebédlő (3-4. ábra), amelyet Blondel traktátusaiban megfogalmazott elvei szerint nem javasol az enfilade-ba beiktatni, (hogy a cselédek sürgölődése ne zavarja meg a társaság nyugalmát, s ne vegye el előlük ezáltal az enfilade egészének betekinthetőségét), itt is külön áll, a lépcsőházból nyílik. Tájolása észak-nyugati, s így nyáron ebédidőben kellemes hűvöset biztosít a család tagjai számára, míg vacsoraidőben a lenyugvó nap bágyadt sugarait élvezhetik az itt étkezők. A helyiség két északra és két nyugatra nyíló ablakával, s a velük szemben elhelyezett tükrök fényvisszaverő erejével világos, tágas és levegős hatású teret teremt. Az ebédlő, mely ebben a formájában és funkciójában új tértípus a 18. században, még XIV. Lajos uralma idején kezd kialakulni, amikor vagy előszobákat, vagy nagyobb termeket illetve szalonokat alakítanak át ideiglenesen olyan étkezőhelyiségekké, ahol az uralkodó vagy a magasabb rangú személyek vendégül láthatnak nagyobb számú meghívottat. A csak a család - és esetleg néhány hozzájuk közelálló barát - számára kialakított ebédlő a 18. század első felének „találmánya", s elterjedésében az életstílus változásán kívül az akkori király, XV. Lajos intim „gasztronómiai" együttléteket favorizáló életvitele 13 is szerepet játszik. Az ebédlőt - bár Blondel egy helyen parkettát javasol 14 -, az esetek nagy többségében kő borítja, falait festett, de nem aranyozott, néha bacchanáliával illetve gasztronómiai jelenetek ábrázolásával dekorált, mennyezetig érő lambéria díszíti. Sem Blondel, sem a többi traktátusírók nem javasolják a falak textíliával történő bevonását, mivel ez tartósan magába szívná az ételszagot. Az ebédlőben is minden apró részlet az intimitást
