F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)
HÍREK - Sárospatak, Vörös-torony
bármi néven nevezendő dokumentálásnak (ideértve az ipari emlékek lényegétől elválaszthatatlan berendezésekre vonatkozó anyagokat is), amely az értékek esetleges elpusztulását megelőzően azokról maradandó ismereteket örökíthet meg. Gondoskodni kell arról, hogy a különböző helyekről és forrásokból származó adatfelvételi és dokumentációs anyagok egységes kezelése mielőbb megoldódjék; sürgető feladatként hangsúlyozta, hogy a már megismert és számbavett értékek védelmére az országos (műemléki) védelem mellett egyre jelentősebb szerephez kell jutnia a helyi értékvédelemnek, amely közvetlen szerepén túl kifejezője és egyben formálója lehet a helyi közösség összetartozásának, s gyakorta helyi fejlesztési stratégia alapjául is szolgálhat: felhívta a figyelmet arra, hogy ahol lehet, a gyakorlati védelmi munkát is azonnal meg kell kezdeni, nem várakozva a teljeskörű tudományos felmérés és értékelés összesítő eredményeire. A védelmi tevékenység keretén belül elsősorban is törekedni kell az eredeti, vagy ahhoz nagyon közel álló rendeltetés megőrzésére, illetve bevezetésére. Ha ilyen megoldásra nincs lehetőség, akkor megfelelő új rendeltetés biztosításával kell megelőzni a funkció nélkül maradt épület elkerülhetetlen pusztulását. Minden esetben különös gondossággal kell eljárni a technológiai berendezés, a felszerelések megóvása érdekében, előnyben részesítve az azok helybentartását és működőképességét fenntartó megoldásokat; szorgalmazta átfogó preferenciái is stratégia kidolgozását, ezen belül különféle közvetett anyagi támogatási kedvezmények lehetőségének megteremtését és mielőbbi életbe léptetését; aláhúzta az ipari örökség egyes elemeinek a szakoktatásban betölthető jelentős szerepét, amelyet a jövőben sokkal inkább ki kell aknázni, valamint az épített örökség egésze védelmének és fenntartásának keretén belül a hagyományos technológiával előállított hagyományos anyagok és szerkezetek jelentőségét. Az „Ajánlásban" megfogalmazott célok megvalósításához kérjük és várjuk mindazok közreműködését és segítségét, akik a magyar kulturális örökség ipari emlékeinek fennmaradását és méltó megőrzését fontosnak tartják és támogatni kívánják. * SÁROSPATAK, VÖRÖS-TORONY A sárospataki Rákóczi Múzeum és az Állami Műemlékhelyreállítási és Restaurálási Központ 1997. április 10-én „A sárospataki Vörös-torony műemléki helyreállítása" címmel konferenciát rendezett a sárospataki várban. Géczy Csaba, a ÁMRK igazgatója köszöntőjét követően a következő előadások hangzottak el: Dankó Katalin: A Vörös-torony építéstörténete Anda Judit: A Vörös-torony építészeti helyreállítása Horváth Zoltán: Természettudományos vizsgálatok a Vörös-torony helyreállításához