F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)

MŰHELY - Claudia Piovano: A siklósi plébániatemplom szentélyének falképei

16. Siklós, plébániatemplom. Szent András alakjának részlete a szentélyzáradék délkeleti falán. („Grafikus-festő") A feltárást követő állapot, 1992. Fotó: Lővei Pál De Castris így ír erről: „A cseh-magyar (terület), amely feltehetőleg már 1347 előtt is célpontja volt a Nápolyban készült műtárgyak exportjának, a déli királyság magyar inváziójának öt éve alatt biztosan még jobban megismerte a nápolyi figurális művészet részleteit. E területek a század ötvenes és hatvanas éveire datálható műtárgyai valóban ... Tommaso da Modena művészetének érthető visszatükrözésén és a bolognai tradíciókon kívül ... érzékelhető nápolyi befolyást tükröznek."

21 Feltételezhetjük-e tehát, hogy a siklósi falképek alkotói között nápolyi festő (vagy egy csoportjuk?) is volt, aki(k) hazájuk szűkülő lehetőségei miatt emigrált(ak) a visszavonuló magyar sereg sorai között, talán egy Itáliából hazafelé vonuló tekintélyes magyar személyiséget követve? Történelmileg elfogadható, s Campania vidékének különleges művészi helyzete a 14. század első felében csak megerősíti ezt a gondolatmenetet. Nápoly művészeti fejlődését a 14. században teljességgel meghatározta az udvar kirakatpolitikája: a művészetek terén is éppúgy, mint a politikai és gazdasági stratégiában, inkább külső és nem helyi művészekre támaszkodott. Három kiemelkedő személyiség érdemes említésre a Trecento-beli Nápoly művészetének taglalásakor: Pietro Cavallini, Giotto és Simone Martini. Cavallini 1308-ban ment Nápolyba, ugyanis a pápa távozása után Rómában műhelye nem kapott fontosabb megbízást. Valószínűleg jó néhány évet eltölthetett a dé-