F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)

MŰHELY - Claudia Piovano: A siklósi plébániatemplom szentélyének falképei

amely nem hiányozhatott a remete-témájú falképről. Mindez meglehetősen eltér a kortárs helyi festők stílusától, akik igyekeztek megsokszorozni a jeleneteket, mintegy félve az ürességtől.

10 A falképek ritmusa egyértelműen a 14. századi Közép-Itáliára utal. A festett architektúra a maga fülkéivel és csúcsos, a kompozíció határain túllépő elemeivel, az itáliai gótika jellegzetességei. A nápolyi Santa Chiara-templom freskóival való előző összehasonlítás, amint azt a következőkben látni fogjuk, nem véletlen. Itáliai eredetet sejtünk az ún. Trecento-festőről is, akinek a teljes boltozat festését tulajdonítjuk. E művész pajzsokba szorított, karéjos keretekbe zárja szereplőit; az alakok lágyak és finomak, de határozottan plasztikusak, a derűs tekinteteket egyenes orr és vékony ajkak jellemzik (4. ábra). Az Egyházatyák spontán gesztusai Tommaso da Modena 1352-es, a trevisói San Nicolo dominikánus konvent káptalantermében látható freskóira emlékeztetnek még akkor is, ha nincs meg bennük azok tömege és realizmusa (5-7. ábra). Mindenesetre távol állnak a rákosi

11 falképek provincializmusától, ahol a trecento linearizmusának kézzel fogható hatása ellenére merevség jellemzi a mozdulatokat. Ugyanez érvényes a négy evangélista plasztikus szimbólumaira is. A Trecento-festő, ha technikailag nem is olyan képzett, mint az Arc-festő, azért képes hatásos lírai pillanatokra: a Mettercia-jelenet Madonna a gyermekkel képére gondolunk, amelyet sajnos egy nagy hiányfolt éktelenít (8. ábra). Mély intimitás köti össze a két alakot, olyan gyengédség, amelyből Szent Anna éppúgy kizárt, mint a szemlélők: az Anya a bal kezében tartott gyermeket jobbal átkarolja, s arcát a gyermekéhez érintve, feléje fordul. A szokásos ikonográfiától jelentősen eltérő ez a Madonna: klasszikus, fejét fedő köpönyege helyett szőke haja szabadon hullik vállára, s egyszerű fehér tunikát visel. Rendkívül költői az, ahogyan a gyermek, átkarolva az anya nyakát, viszonozza az ölelést. Az ábrázolás erős érzékenysége már-már túlmutat szakrális lényegén, és családias jelleget ölt, meghaladva a helyi nyelvezetet, amelyet inkább meghatároz az elbeszélés és az esemény megörökítésének igyekezete, mint a pátosz keresése. A boltozat díszítőritmusa könnyed, nincs is szükség a tér mindenáron való kitöltésének igyekezetére. A szentély boltozatával határos rész kivételével ugyanis a robusztus bordázattal elválasztott boltmezők szűkek. Az oldalfalaknál kiszélesedő szakaszuk két-két karéjos tagolású trompe-l'oeil medalionnak ad helyet, amelyekben az Ótestamentum szereplőit látjuk (9. ábra). A teljes boltozatot kék színnel festették meg a mennyre utalva, amelynek egyetlen, mára sajnos megsemmisült díszítése az aranyozott, secco technikával elkészített csillagmotívumok voltak. A trompe-l'oeil medalion Itáliából importált technika, különösen a cavalliniánus stílussal áll rokonságban

12 (10. ábra). Pietro Cavallini, akinek Rómában és Nápolyban folytatott tevékenységéről 1273 és 1308 között vannak információink,

13 egy olyan sajátos nyelvezetet dolgozott ki, amelyben széles teret kapott az illúziót keltő festészet. Jól látszik ez a nápolyi dóm Sant'Aspreno-kápolnájának lábazati részén található dekorációkon. Összességében a díszítés hasonló a Nápolyban látható San Pietro a Majella templom Cappella Leonessa-jának boltozatáéhoz (11-12. ábra). Ezt a Szent Márton