F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)

KIÁLLÍTÁSI HÍREK - Forbát Alfréd és Molnár Farkas emlékkiállítása

szellemnek, amelynek ugyanakkor maguk is formálói... a restaurátorok ... a középkori állapotnak a maga tisztaságában és épségében való visszaállítására, majd mindinkább visszaálmodására törekednek... a hatvanas évek első helyreállításai még inkább tiszteletben tartják az épületek meglevő szerkezeti szubsztanciáját... a magyar műemlékvédelem és műemlékhelyreállítás irányzata a hetvenes évek elejétől nagyjából a századfordulóig fokozatosan" eltávolodik „a hatvanas évek mértéktartóbb beavatkozásaitól a teljes újjáépítések irányába." Horler Miklós tanulmánya sorra veszi koronként a legfontosabb helyreállítási munkálatokat is, s ezen belül jelzi a hangsúlyeltolódásokat a hetvenes évek elején kiválasztott „öt nagyszabású, országos jelentőségű műemlék" restaurálási történetétől kezdve a századforduló szemléletváltásáig, amikor is „nincsenek többé kiemelkedő, hatalmas összeget felemésztő újjáépítések, de annál több reális léptékű, érdemi helyreállítás. ... Különösen figyelemre méltó a helyreállítások középkor- és templomcentrikus tendenciájának megváltozása. 1903-tói kezdve egymás után szerepelnek a munkák között a bártfai városháza, a besztercebányai Mátyás-ház, az eperjesi Rákóczi-ház, a lékai vár, ..." De sort kerít a tanulmány az intézmények, hivatalok történetére, s a bennük dolgozó szakemberek sorsára is: „A századforduló körül a műemlékvédelmet meghatározó intézményi háttér személyi összetételében végbemenő generáció váltás folyamata maga is új irányba tereli az ügy fejlődését, ami összefügg a század első évtizedeiben bekövetkező társadalmi-történelmi megrázkódtatásokkal, ..." E megrázkódtatások - a világháború, a forradalmak, a műemlékekben leggazdagabb területek elvesztése - következményeinek bemutatásával zárul azután Horler Miklós tanulmánya. Rövidebb korszakot, de a forrásokat hasonló alapossággal feldolgozva ad képet a Central-Commision magyarországi tevékenységéről D. Mezey Alice és Szentesi Edit tanulmánya, Kaiser Anna viszont a korszak egészét tekinti át, de egyetlen sajátos nézőpontból, azt vizsgálja, hogyan alakult a fővárosban a műemlékvédelem az építési szabályzatok, a városrendezési és fejlesztési tervek valamint a műemlékvédelmi elvek bonyolult kölcsönhatásában. Van tanulmány, mely a korszak műemlékvédelmét a meghatározó személyiségek életének és munkásságának (Granasztóiné Győrffy Katalin) vagy egy-egy intézmény tevékenységének bemutatásával jellemzi (a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók társasága, illetve az MTA Archaeologiai Bizottsága Cs. Plank Ibolya és Csengéi Péter, valamint Valter Ilona). Készült a tanulmányok elé egy elméleti bevezető fejezet is, Marosi Ernő írása, mely kísérletet tesz az alapvető fogalmak - művészet, műemlék, emlékmű, a művészet egyetemessége, a műemlékvédelmi elvek történetisége stb. - tisztázására. Az ideális megoldás az lett volna, ha ez a tanulmány előre elkészül, s a tanulmányírók - mintegy elméleti vezérfonalként - ennek ismeretében írják meg részfeladataikat. A művészet- és műemlékfogalom történeti változására való konkrét, koronkénti utalásnak ugyanis minden tanulmányban benne kellene lennie. Elképzelhető változat lehetett volna az is, hogy a bevezető utólag, a résztanulmányok ismeretében készül el, mintegy összefoglalva, általánosítva a kutatás eredményeit. A határidők szorításában azonban ez a változat sem valósulhatott meg, az írások nyilvánvalóan párhuzamosan s egymástól függetlenül készültek.