F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)
MŰHELY - Vida Tivadar-Máthé Géza: Árpád-kori faragványegyüttes feltárása és bemutatása Külsővaton
Az oszlopfők méretei feltűnő egyezéseket mutatnak (2. ábra). Mind az egyes mind pedig az ikerfejezetek fejlemezének magassága, szélessége és hosszúsága megegyezik (m: 26 cm, sz: 17,5 cm, h: 50-51 cm). Megállapítható tehát, hogy a fejezeteket egymáshoz igazodó méreteik, ugyanabban az építészeti környezetben azonos funkció betöltésére tették alkalmassá. A fejezetekhez tartozó oszloptörzsek vastagsága 10-12 cm, kikövetkeztethető hosszúsága 76 cm, ami leginkább arra utal, hogy ikerablakok nyílásosztóihoz tartozhattak. Tüzetesebben szemlélve a faragványcsoportot feltűnik, hogy egyetlen olyan darabot sem tartalmaz, amely ne tartozhatna egy Árpád-kori templom toronyablakainak nyílásosztóihoz. A három ikeroszlopfejezet a tető magasságában lévő toronyablakok, a négy állat- és emberfejes kockafejezet a torony második, süveg alatti szintjén található ablakok része lehetett. Természetesen más megoldás is elképzelhető, de biztos adatok nélkül ebben az esetben pusztán elméleti alapon a legáltalánosabban elterjedtnek tekinthető megoldást választjuk. Ugyanakkor nem zárhatjuk ki azt a feltételezést sem, hogy a négy ember- és állatfejes kockafejezet egy román kori templom kapuzatához (lásd Wechselburg 3 , Freiburg 4 ) tartozott. Ez utóbbi megoldás ugyan nélkülözi a közeli helyi analógiákat, mégis mint lehetőséget nyitva kell hagynunk. Egy technikai jellegű észrevétel alapján is inkább ablakokba illenek a külsővati fejezetek. Egyik oszlopfő alján sem találhatók csapolásnyomok, tehát biztos állásukat csak felső terheléssel oldhatták meg, ami egy ablakban mindenképpen megvalósult. 5 A faragványok kora E művészi kvalitásai ellenére is provinciális leletegyüttes a 12. század közepére, második felére valamint a 13. század elejére keltezett párhuzamok segítségével határozható meg. Terjedelmi okok miatt itt nem érinthetjük a kövek által felvetett valamennyi kérdést, csupán hasonló funkciójú és keltező párhuzamok meghatározására, a leletkör rövid jellemzésére vállalkozhatunk. Az ember vagy állatfejes gyám- és vállkövek, ívsorkonzolok, oszlopfők felhasználása a késő román építészetben mind a falusi, mind pedig a nagyobb városi vagy rendi templomokban általánossá vált. Az állatfős oszlop típusának közkedveltségét mi sem bizonyítja jobban mint, hogy Somogyváron egykorú, 12. század közepéről származó ábrázoláson is fennmaradt. 6 Ritkábban fordulnak azonban elő szabadon álló, körüljárható oszlopfőkön, különösen a Külsővaton is megfigyelhető formában, ahol a fejek tömege közel azonos magával a fejezetével. Ablakok nyílásosztóiba helyezett állatfős oszlopfők legközelebbi hazai párhuzamait Zala megyei falusi templomoknál találjuk meg. A 13. század elején épült zalaszentmihályfai (Böde) római katolikus templom bejárat feletti hármas ablakát egy kos- és egy tehénfejes oszlopfő díszíti. Ez utóbbinak az a sajátossága, hogy az oszlopfőre a tehén testét is ráfaragták. 7 A zalamindszenti (Zalalövő) 13. század közepére keltezhető templom barokk oltármenzájából előkerült szabadon álló, megláncolt szörny(oroszlán?)alakos, emberfejes oszlopfő is a torony ablakához tartozhatott. 8 E
