F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)

MEGEMLÉKEZÉS - Sebestyén József: Magyar diákok emléke (műemléki vonatkozásokkal) a frieslandi Franakerben

KITEKINTÉS 243 Sebestyén József MAGYAR DIÁKOK EMLÉKE (MŰEMLÉKI VONATKOZÁSOKKAL) A FRIESLANDI FRANEKERBEN "Sok költségbe áll az itt való lakás, mert ez nagyon drágás föld. És bizony hajói gondolkodom, elhitethetem magammal, hogy azért méltóztatott az Isten nekem utat nyitni az tudományok műhelyére, hogy magamat jobban-jobban perfeciáljam. Mely sok vagyon hátra, amit nem tudunk. Sok vagyon, amit nem jól tanultunk. amire bennünket rossz princípiumokat tanítottak." Szathmári Paksi Pál 1753. december 14-én, Franekerben kelt leveléből.

1 Franeker, ma csendes, de történeti emlékekben, műemlékekben igen gazdag kisváros Hollandia észak-nyugati megyéjében, Frieslandban. Aki ma ismeretlenül vetődik erre a helyre, nem is gondolja, hogy néhány évszázaddal ezelőtt milyen szoros kulturális kapcsolatok alakultak ki az itt tanuló magyar diákok révén Magyarország, azon belül is Erdély és Frízföld között. Ebben a 13000-es lélekszámú városkában mintegy kétszáz védett műemlék található, közöttük a „Martinikerk", a Szent Márton-templom, ahol az egykori franekeri egyetemen tanult magyar diákok emlékét őrző síremlékek is találhatók, de számos más, a 16-18. század folyamán emelt épület is, melyekben a magyar diákok is bizonyára megfordultak. Franeker a középkorban az Északi-tenger partvidékének egyik fontos kereskedelmi központja volt, ugyanakkor a /6. század végén alapított egyetemének köszönhetően évszázadokra Friesland kulturális központjává válhatott. Erre a tájékra, a mai Friesland területére a frízek őseinek tekinthető népcsoport Kr.e. 500 körül érkezett, de a régészeti kutatások eredményei szerint a Kr.e. 200 körüli évektől lehet frízekről, mint jól elkülöníthető etnikumról beszélni, amelyet e néven először Kr.e. 12ben említettek történeti források. Később az idősebb Plinius írta róluk, hogy a tenger mentén, vízzel körülvett földhalmokon élnek, s „az áradások idején olyanok, mint a hajósok, s miután a víz visszavonult, mint a hajótöröttek". E vizenyős, mocsaras, tengermelléki tájon, helyenként több méterrel a tengerszint alatt csak a kiemelkedő földhalmok voltak alkalmasak az állandó megtelepedésre. E halmokat folyamatosan magasították, mesterségesen alakították, bővítették, sőt számosakat újonnan emeltek. Ezeknek a „terp"-eknek nevezett, s ma már nyilvántartott lakóhalmoknak a száma mintegy 1250, s régészetileg is védettek. A megélhetéshez szükség volt azonban a lakott helyek gátakkal való védelmére is. A fríz nép történelme összefonódik a tenger áradásai elleni állandó küzdelemmel. A gátak először csak a védelemre, de később már a kisebb-nagyobb területek kiszárítására, termővé tételére szolgáltak. A ki-