F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1997/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1997)

KIÁLLÍTÁS - Lővei Pál: Id. Storno Ferenc emlékkiállítása Sopronban

szakemberek számára nyújthatnak megemészthető élményt. Kiállításrendezői sikerhez korabeli tárgyakra, iparművészeti alkotásokra is szükség van, már csak a falak mentén felsorakoztatott tervlapok közrezárta tér változatosabb kitöltése céljából is. A már említett szószék-modellen és a templomi liturgia Storno-tervezte tárgyain kívül a tervkészítésnek a rajzi munkát meghaladó fokát képviselte három színpompásan festett, ornamentális díszű, gipszből készült zárókő 1869-ből, amelyek már régebben a múzeumba kerültek, valamint egy gótizáló síremlék kőből faragott és festett makettje a hagyatékból. A soproni Mária-oszlop ugyancsak kőből készült kis modellje egészítette ki az együttest. A bejárattal szemben lévő fal közepéről id. Storno Ferenc nagyméretű olajportréja tekintett le az életmű kiállított részére és az érdeklődőkre. Alatta egy kis fénykép már az idős művészt mutatta a Szent Szilveszter-rend kitüntetettjeként. Mellette első valamint utolsó soproni vázlatkönyve feküdt, 1845-ből illetve 1890-ből. Id. Storno Ferencet élete végéig nagy megbecsülés övezte városában. Az idők azonban lassan változtak, és az általa képviselt purista restaurálási elvekkel és gyakorlattal szemben egyre több ellenérzés merült fel a műemlékvédelem szervezetébe a nagy öregek helyére lassanként bekerült fiatalabb generáció képviselői részéről. Jól példázza ezt a soproni bencés templom („Kecske-templom"), amelynek 1857-es évszámot hordozó, legkorábbi kiállított terveit követően 1868-ban, 1887-ben, 1888ban, 1895-ben készült lapok sorakoztak a tárlaton. Az északi kapu timpanonjának Köpenyes Madonna festményét (7. ábra) Storno fedezte fel, és 1867-ben kiegészítve helyre is állította (legújabb restaurálására nemrég került sor). Az új berendezés tervei azonban már nem kerültek kivitelezésre: a 19. század végén a Műemlékek Országos Bizottsága már nem engedélyezte a barokk oltárok eltávolítását. A kiállításon különös színfoltot jelentettek Stornonak a soproni színházhoz készült, ugyancsak megvalósulatlan tervei, amelyeket 1872-ben készített. Ebben az esetben nem a középkor formakincsét követte, hanem olyan stíluselemeket használt, amelyek az újkorban kialakult színházépítészet hagyományaiból táplálkoztak: terve mind az építészeti tagolásban, mind a kifestés rendszerében a barokk és a klasszicizmus sajátos elegyét mutatja. Az a teljes elutasítás, amellyel a 20. század középső harmadának szakmai közvéleménye a 19. század második felének műemlék-helyreállításait, ezen belül nem kis mértékben id. Storno Ferenc impozáns életművét kezelte, ma már a múlté. A helyreállítások címén elpusztított eredeti középkori részletek, szerkezeti- és díszítőelemek természetesen nagyon hiányoznak építészet- és művészettörténetünkből, az elkótyavetyélt, jórészt el is pusztult barokk oltárokért és berendezési tárgyakért is csak ritkán kárpótolnak a helyükre állított újabb, túlságosan szabályos és merev, neogótikus alkotások. A műemlékvédelmi purizmus ideje, a historizmus korszaka azonban ugyanolyan történelmi-művészeti korszak volt, mint a korábbiak, és egyre világosabban mutatkoznak meg előttünk erényei is. Az a műgond, az a gyakran többévtizedes, gondos felkészülés, amelyről id. Storno Ferenc Sopronban most kiállított tervei is tanúskodnak, feltétlen elismerést és további tudományos elmélyülést érdemel.