F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

TANULMÁNY - Szabó Zoltán: A szentté avatott Imre herceg kultuszának kérdése a székesfehérvári prépostság Nagyboldogasszony templomában

tó járószint is tanúskodik, - a járószint értéke ekkor még változatlanul a 109,82-86 maradt. A sír környezetének ilyen módon való megváltoztatásával összhangban átértékelték a déli bejárat helyét is. Míg a korábbiakban a szerkesztés alaptengelyeként természetszerűleg adódott az l/l. sír tengelye, addig az új tengelyt érthetően a déli mellékhajó terét ekkorra már látványosan tagoló, felépítményében minden bizonynyal kiemelkedő kultuszhely új szimmetriatengelyéhez igazították. Ezt tanúsítják legalábbis a déli fal ekkor megépített külső falköpenyezésének megmaradt nyomai. E 67 cm széles köpenyből egy 4,5 m-es szakasz maradt ránk (8. ábra/DB2) Megvan azonban alapozásának a XCII/1. sírhoz (8. ábra) keletről csatlakozó alsó kváderköve, valamint „in situ"-nak mondható nyugati záródása. Ezek alapján a köpenyezés teljes hossza mintegy 5,9 m-re rekonstruálható. Szimmetriatengelye megegyezik a nálánál éppen kétszer hosszabb, azaz 11,8 m-es pódium szimmetriatengelyével. A kultuszhely általános szintjének megemelésével egyidőben tovább emelték a kanonoki kórus szintjét is, miközben az addigi kanonoki kórus sír felöli, déli határát képező lépcsőket szintén északi irányba mozdították mintegy 70 cm-rel. Ezt az állapotot őrzik - ma már sajnos igen tönkrement állapotban - a kanonoki kórust eredetileg lerekesztő, 11. századi, nagyméretű fehér mészkő hasábok lefaragott felső síkjára helyezett, durva mészkő lépcsőalapozási kvádersor megmaradt elemei (4. ábra/KKl). Az 1936-os fotókon még jól érzékelhető az egykor közvetlenül a későbbi bővítmények északi síkja előtt lefektetett, ám a mindenütt érzékelhető újkori kőkibányászások idején innen is kitermelt (feltehetően) fehér mészkő lépcsőfoknak az alatta lévő, kb. 10-15 cm vastag, a korábbi durva mészkő kváderekre fedő, törtköves aljzatában megőrződött lenyomata (23. ábra). Ez, a területet egységesen lefedő törtköves aljazat egyben a vörösa mészkő táblák aljazatául is szolgált (8. ábra/VM). A kanonoki kórus rekonstruálható szintje ekkor a lépcsőmagasságoktól függően kb. 110,43-54 lehetett. Az addig csupán az l/l. sír közvetlen környezetében megvalósított pódium-szerű kiemelés Anjou-kori kiterjesztése az egész, addig körülzárással lehatárolt kultuszhely területére, maga után vonta a szintemelés kiterjesztését a kanonoki kórus nyugati zárósíkja előtt is. Az új határoló vonalat - a kultuszhely nyugati záródásával összhangban - a P.III, pillér észak-déli tengelyében húzták meg. Ennek nyomait őrzi a kórust nyugatról szegélyező vörösa mészkő táblák sora, valamint a P.III, pillér északi bővítése előtt, illetve alatt megőrződött mintegy 20 cm vastag, ma is látható fehér mészkő tábla (8. ábra/FT). Az azóta is tovább pusztuló maradványok egyre nehezebben értékelhető állapota ellenére a helyszín, valamint az 1936-os fotók (24. ábra). Ugyanakkor azt is jól érzékeltetik, hogy a P.II. és P.III, pillérek közét a pillérek északi, illetve déli alsó kősorainak kelet-nyugati irányú továbbvitelével már a pillérbővítések megépítésekor tovább emelték addig a kb. 110,43 szintig, mely szint egyben a P.II. pillértől délre tovább élő pódiumnak, valamint az P.I. illetve P.II. pillérek közötti sír rekonstruálható lezárásának indító síkja is (25. ábra).