F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

TANULMÁNY - Szabó Zoltán: A szentté avatott Imre herceg kultuszának kérdése a székesfehérvári prépostság Nagyboldogasszony templomában

1er melletti falazat felső kősóra elszedett, a P.II. pillér melletti falazatnak ez a kősóra már elpusztult. A falazatok déli határát az P.I. pillér mellett ma is látható befordulás jelöli ki (16. ábra/BS), ez a határ megközelítően megegyezik a pillérmagok járószinttel találkozó alsó kősorának déli határával. Mivel a későbbi, Anjou-kori bővítés a II. pillérnél - a lefaragások ellenére- jól láthatóan északról ráfordul az érintetlenül hagyott korábbi falszövetre (4. ábra/AB), ezen falazatok északi határa sem terjedhetett túl a pillérmagok északi síkján. Az P.I. pillérmag mellől valamikor 1936 után kimozdított, építésekor szoros fúgával rakott „zsaluzó-kövek" eredeti helyének fotók alapján való beazonosításával az egykori faltest méretek jól rekonstruálhatók. Ezek szerint a lábazati síkon kb. 155 x 71 cm-es faltest élszedés fölötti indítósorának mérete kb. 133 x 60 cm, azaz 4,5 x 2,0 római láb lehetett. A faltestek közötti tér ennek duplája, azaz kb. 265-270 cm volt. Itt érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a fentiekben ismertetett fal típus („zsaluzó" kövek közötti törtköves mag, erősen sárga habarcsban) ezen a helyen kívül csupán az István-sír nyugati bővítményében fordul még elő. E párhuzam azért rendkívül fontos, mert segítségével közelebb juthatunk az István-sír építéstörténetének az eddigieknél teljesebb körű megértéséhez. A sírfelépítmény jellegzetesen sárga, törtkővel vegyített kötőanyaga a sírkörnyezetben több helyen is megtalálható. így pl. a D2. jelű lépcsőtől keletre és nyugatra a Dl. jelű lépcső elemeinek korábbi, enyhén sárgás, meszes kötőanyagára fedő újabb, erősen sárga réteg (8. ábra/SR) a sírra vezető lépcsőknek ugyanebben az időben történő szimmetrikus tovább bővítéséről tanúskodik. 1988-ban a P.II. pillér délkeleti sarkában még megvolt a D2. jelű lépcsőt a pillér déli oldalához épített (oltár?)pódiummal összekötő, a már említett erősen sárga habarcsba rakott újabb lépcsőalapozás sarokkvádere (4. ábra/SK). Ugyanez a jellegzetes kötőanyag figyelhető meg az P.I. pillérmag északnyugati sarka előtt húzódó, már az 1936-os fotó(ko)n (6. ábra) is észlelhető észak-déli irányú, a pillér északi bővítésének keleti síkján 60-65 cm szélességben túlnyúló, kb. 110,10 szintértékű törtköves alapozásban (4. ábra/DA). Az P.I. pillér északi bővítése alá bizonytalan mélységig nyúló alapozás a kanonoki kórus déli síkjában nyugat felé fordul és pótolva a feltehetően az 1/2. sír megépítésekor a sír sávjában elbontott lépcső-alapozási kváderek hiányát, csatlakozik a kórust körülvevő lépcsők alapozási kvádereihez. Az 1936-ban készült 77.228 és a 69. leltári számú fotók (17-18. ábrák) összevetéséből jól látható, hogy a P.II. pillér északi bővítésének keleti síkja alatt eredetileg az előbbiekben ismertetett, észak-déli irányú törtköves alapozáshoz hasonló, azzal párhuzamosan futó alapozás haladt a kórus előtti lépcsőalapozások síkjáig.

38 Dercsényi beszámol arról, hogy „A (P.II.pillér) habarccsal és vaskapcsokkal összeerősített, két rétegben elhelyezett faragványos köveket eltávolítva, kemény, cementszerű alapzatra bukkantak."

39 Az összefüggőnek tűnő alapzat nyugat felől ma is hozzáférhető (4. ábra/NYA). A nyugati sík mellett egy lépcsőfokkal - a 109,86 szintre - leereszkedő alapozás kötőanyaga a már megismert jellegzetesen sárga habarcs. Az alapozási koronaszintek „in situ" kiképzése alapján a már többször ismertetett lépcsőképzési technológia itt is jól nyomon követhető. Ezek szerint: a P.II. pillérmag tagozatlan nyugati síkja melletti építményhez (oltár?, epitáfium?) csatlako-