F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

MŰHELY - Koppány Tibor: A pápóci Szent Mihály-kápolna kutatása és helyreállítása

azt a tényt, hogy 13. századi formákról tanúskodó déli kapuja utólag, barokkkori helyreállítása során került mai helyére (6. ábra). A Bedy Vince által közölt adatok szerint ez a helyreállítás 1739-ben történt. A kutatásnak azt is sikerült megállapítania, hogy a keleti apszis földszintjének kétszárnyú barokk ablaka helyén eredetileg kisméretű, tölcséres román ablak volt. Ezt először nagyobb méretűre, de hasonló formájúra bővítették. A nagyobb ablak formája és mérete az iskola földszintjén előkerült kolostorablakokkal azonos, valószínű tehát, hogy azokkal azonos időben, az 1360-as években készítették. A 14. századi kisebb átalakítás nyoma lehet az a falképrestaurátori munka során előkerült második középkori belső vakolatréteg, amely az elsőhöz hasonlóan csak kis foltokban maradt meg. Mindkettő nagyon vékony rétegben felhordott és festett volt, bár a festésnyomok összefüggéseit és így magát a 12., illetve a 14. századi belső kifestés módját és formáját nem lehetett megállapítani. A harmadik belső vakolatréteg szintén csak foltokban maradt meg. A rajta levő, népies virágmintás nyomok alapján a 17. században készülhetett. Mindkét szinten hasonló színes festés nyomai kerültek elő a boltozati bordákon és a boltozatok mezőiben is. Ez a késő reneszánsz jellegű mintavilág Vas megyében több helyről ismert a protestánsok által használt, középkori eredetű templomok belsejében, többek között Magyarszecsődön és Csempeszkopácson. 1739-ben megtartották az előző századi külső és belső vakolást, kijavították, és az épületet kívül-belül fehérre meszelték. Ekkor készülhetett a földszinti kétszárnyú, keleti ablak is, de lehetséges, hogy az a Sághy Mihály prior törette, akit 1764-ben azért perelt utódja, Horváth István egyházi bíróság előtt, mert az ősi Szent Mihálykápolnából sörfőzőt csináltatott. A múlt század vége felé, talán 1900-ban leverték a külső vakolás fellazult részét, a belsőt pedig az addigi rétegek meghagyásával újravakolták. Ezen a belső rétegen kék-szürke-fehér színekben omamentikus festés készült, de csak a földszinti boltozaton maradt meg. Az emeleten a sarkok oszlopkötegei és a boltozati bordák vakolatlanok, a falfelületek fehérre meszeltek voltak 1964-ben, feltételezhetően Csányi és Lux 1938-ban megkezdett, de ismeretlen okok miatt félbehagyott helyreállítási kísérleteként. 1965-66-ban a déli kapu hiányzó két oszlopa helyére vörös színű műkő oszlopok készültek, és azok elhelyezésével egyidejűleg Szakái Ernő és csoportja konzerválta az egész kapuzatot (7. ábra). Befalazva került bemutatásra az eredeti délnyugati bejárat, a keleti barokk ablak helyén a 14. századi, tölcséres ablak került visszaállításra. A külső a vakolat helyreállítása után fehér meszelést kapott. Természetesen felújították a négy karéj tetőfedését. A barokk hagymasisakra a tönkrement bádogozás helyett fazsindely került (8. ábra). A belsőben a földszinten új téglaburkolat készült a lesüllyesztett középkori szinten, a déli kapun belül két új lépcsőfokkal. Elbontásra került az északi apszisban talált, túlméretezett és nehézkes újkori, falazott oltár, amely helyett a keletiben új készült. Az emeleti tér változatlan formában maradt. Mindkét szint falait fehérre meszelték, és azon mutatták be a megtalált korábbi festett felületek konzervált nyomait (9. ábra).