F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1996/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1996)

KITEKINTÉS - Tamási Judit: Régészeti maradványok - „in situ" megőrzés. Az ICAHM nemzetközi konferenciája Montrealban, 1994

A témát felvezető, majd összefoglaló elnök, Gustaf Trotzig (Svédország) definíciója szerint az emberi tevékenység minden maradványa - természeti környezetével együtt - védendő régészeti objektumnak számít. Azaz - ismételte meg az „A" szekcióban is elhangzott következtetést - mindent konzerválnunk kell válogatás nélkül, - még olyan objektumokat is, amelyeket nem értünk, de nem egyforma módon. Nem tudott ugyanakkor jó válasszal szolgálni arra a kérdésre, hogy egy-egy lelőhelyen belül mit tartsunk védelemre érdemesnek. Hangsúlyozta, a hely szellemének megőrzése is hozzátartozik a folyamathoz. Az általa említett svédországi példák nyomán az is kiderült, hogy hazájában a kutatás végeztével a régész kulturális managereknek (heritage manager) adja át a lelőhelyet, az ő feladatuk annak fenntartása. Többen adtak hangot azon meggyőződésüknek, hogy egy helyreállítás akkor jó, ha „el lehet adni" a közönségnek, ám arra kérdésre, hogy ezt miként érjük el, igencsak különböző válaszok születtek. Úgy tűnt, a legtöbb gondot a romok revitalizációja okozza. Mint hiányosságot említették, hogy a nem szakmai közönséget általában nem szondázzuk meg arra vonatkozóan, mi a véleménye a helyreállításokról. Sokan foglalkoztak azzal, hogy a döntéshozatalban a helyi közösségnek milyen szerepet szánjunk. Latin-Amerikában például vita tárgyát képezi még az is, hogy kinek a hagyatékát őrizzék meg: az indiánokét avagy a hódítókét. Számos olyan esettanulmány hangzott el továbbá, amelyekben a gazdasági motiváció (főként az idegenforgalom) erőteljes szerepet játszott. Egy roppant provokatív ötlettel állt a hallgatóság elé Kjeid Borch Vesth (Dánia), aki a hazájában 1986-tól folyó ún. Romkampányt (Ruin Campaign) ismertette. Ennek során 60 kevésbé jelentős és/vagy rossz megtartású emléket visszatemetnek, mondván, ha már folyamatos állagmegóvásukról megfelelő anyagi források hiányában nem tudnak gondoskodni, így legalább kevésbé romlik az állapotuk. Nem kisebb vitát váltott ki Marko Stokin (Szlovénia) a San Simone-i római villáról tartott előadásával. Itt gyakorlatilag egy olyan védőépületet emeltek, amely az egykori villát imitálja, abból a meggondolásból, hogy a nem szakember látogató számára könnyebb így befogadni a látottakat, mintha csupán a romokat tárnák elé. Hiába sietett az előadó hozzátenni, hogy tablókon ki fogják fejteni a turistáknak, nem az eredeti római villát látják, a vita hevében a hiteltelenség, sőt a hamisítás vádja is elhangzott. „C" szekció: A közreműködők és az ügyfelek szerepe A kiindulópont az volt, hogy a régészek nem tarthatják meg maguknak a lelőhelyeket; azokkal más emberek sokasága is kapcsolatba kerül(het), akiknek kulturális identitásuk és műveltségük különbözősége okán más és más fogalmaik vannak a múltról. Bár az érintettek és a közreműködők sokan és sokfélék lehetnek, a szekcióban a lelőhely felfedezésétől a közönség számára történő megnyitásáig zajló hosszú folyamat koordinátorának, vezetőjének a régészt „kiáltották ki". Felvetődött, vajon elegendő-e, ha a beruházó csak a pénzt biztosítja. A fenti folyamatba - hangzott el rajta kívül be kell még vonni a környéken lakókat, az állampolgárokat általában (anyagi hozzájárulás), más tudományágak szakértőit, a tudományos szférát. A me-