F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1995/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1995)

TANULMÁNY - Plank Ibolya - Csengel Péter: Mai Manó fényképészeti műterem- és bérházának építéstörténete

Akár önállóan, akár másodlagos beépítésként épültek föl, közös jellemzőjük a legmegfelelőbb szórt fény érdekében kialakított felső világítást szolgáló napfény­üvegtető és az oldalvilágítást szolgáló nagy utcai ablakok használata volt. Ez dön­tően meghatározta a műtermek külső megjelenését is. A helyiségek alaprajzi elren­dezését, méreteit és funkcióit egyrészt a fényképész által alkalmazott technikák il­letve a felvételi és sokszorosítási műveletek sora szabta meg. A fénykép előállítá­sához szükséges helyiségeken kívül kényelmes terek: szalonok, várótermek, díszes előszobák és öltözők szolgálták a megrendelő közönség kényelmét. Belső kialakí­tásukban a vendégek igényei és a kor ízlésvilága volt meghatározó. A fényképészeti műtermek térbeosztása a funkció tükrében A műterem nem a fényképező lakása, nem a modell vagy a megrendelő ott­hona. Mégis úgy kellett kialakítani, hogy minden kliens saját, megszokott környe­zetében érezhesse magát. A korai fényirdák ideális alaprajzi elrendezését 6 a fényképezéssel is kísérlete­ző ismert festőművész, Barabás Miklós 7 fogalmazta meg 1860-ban, a lipótvárosi Ko­rona utca 2. számú saroképület 8 emeletén építendő műtermének engedélyeztetése kap­csán. Levelében a következőképpen határozta meg az Atelier fogalmát. „...Atelier ma­gyar szóval műhelynek (a művészet iránti tiszteletből ha csak kis zúg is) műterem­nek mondatik minden helyiség, melyben üzlet vagy mesterség űzetik. De hogy idé­zet nevét érdemelje is, szükséges, hogy az üzéshez alkalmas s a hozzá meg-kivántató tulajdonságokkal is bírjon..." 9 A könyvnyomdákhoz és festészeti műhelyekhez ha­sonlóan, az alkalmazott technikai és művészi eljárások elvégzésére alkalmas helyi­ségek megfelelő kialakítása volt a legfontosabb. Barabás, a felvételi terem északi fekvését és annak két öl három lábnál na­gyobb szélességét emelte ki, a csoportképek tökéletes kompozíciójának megvalósí­tása érdekében. A természetes világítással bíró felvételi teremből a negatív érzéke­nyítésére és előhívására szolgáló sötétkamra, valamint a képek ragasztásával fog­lalkozó retusőrök és könyvkötők szobája nyílt. Mivel a másolást közvetlenül a napfényre kitett másolókeretben végezték, a fotópapírként használt napfény-papíroknál nem volt szükség előhívásra, csupán rög­zítésre. A kész papírképet a mosószobába vitték, ahol alapos öblítés után aranyoz­ták, újra mosták majd szárították azokat. A mosószoba nem lehetett nagyon kicsi, mert az üzlet forgalmától függően 5-6 munkás is dolgozhatott benne. Egy nap akár 500-600 darabot is száríthattak. A pozitív papír elkészítéséhez és szárításához kü­lön sötétkamra állt rendelkezésre. Barabás Miklós egyáltalán nem tért ki a vendé­gek fogadására szolgáló helyiségre illetve helyiségekre. Ennek nem az volt az oka, hogy ekkor ilyen céllal berendezett szobák még nem léteztek, hanem az, hogy Pest Város Tanácsa felé csak a szakmailag legfontosabb terek szükségességének indok­lásával foglalkozott. Atelier-ek részeivel, a későbbiek folyamán Sárffy Aladár foglalkozott 1887-ben, A fényképezés aesthetikája című cikksorozatában. 10 A szerző tapasztalata szerint

Next

/
Oldalképek
Tartalom