F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1995/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1995)
TANULMÁNY - Plank Ibolya - Csengel Péter: Mai Manó fényképészeti műterem- és bérházának építéstörténete
Akár önállóan, akár másodlagos beépítésként épültek föl, közös jellemzőjük a legmegfelelőbb szórt fény érdekében kialakított felső világítást szolgáló napfényüvegtető és az oldalvilágítást szolgáló nagy utcai ablakok használata volt. Ez döntően meghatározta a műtermek külső megjelenését is. A helyiségek alaprajzi elrendezését, méreteit és funkcióit egyrészt a fényképész által alkalmazott technikák illetve a felvételi és sokszorosítási műveletek sora szabta meg. A fénykép előállításához szükséges helyiségeken kívül kényelmes terek: szalonok, várótermek, díszes előszobák és öltözők szolgálták a megrendelő közönség kényelmét. Belső kialakításukban a vendégek igényei és a kor ízlésvilága volt meghatározó. A fényképészeti műtermek térbeosztása a funkció tükrében A műterem nem a fényképező lakása, nem a modell vagy a megrendelő otthona. Mégis úgy kellett kialakítani, hogy minden kliens saját, megszokott környezetében érezhesse magát. A korai fényirdák ideális alaprajzi elrendezését 6 a fényképezéssel is kísérletező ismert festőművész, Barabás Miklós 7 fogalmazta meg 1860-ban, a lipótvárosi Korona utca 2. számú saroképület 8 emeletén építendő műtermének engedélyeztetése kapcsán. Levelében a következőképpen határozta meg az Atelier fogalmát. „...Atelier magyar szóval műhelynek (a művészet iránti tiszteletből ha csak kis zúg is) műteremnek mondatik minden helyiség, melyben üzlet vagy mesterség űzetik. De hogy idézet nevét érdemelje is, szükséges, hogy az üzéshez alkalmas s a hozzá meg-kivántató tulajdonságokkal is bírjon..." 9 A könyvnyomdákhoz és festészeti műhelyekhez hasonlóan, az alkalmazott technikai és művészi eljárások elvégzésére alkalmas helyiségek megfelelő kialakítása volt a legfontosabb. Barabás, a felvételi terem északi fekvését és annak két öl három lábnál nagyobb szélességét emelte ki, a csoportképek tökéletes kompozíciójának megvalósítása érdekében. A természetes világítással bíró felvételi teremből a negatív érzékenyítésére és előhívására szolgáló sötétkamra, valamint a képek ragasztásával foglalkozó retusőrök és könyvkötők szobája nyílt. Mivel a másolást közvetlenül a napfényre kitett másolókeretben végezték, a fotópapírként használt napfény-papíroknál nem volt szükség előhívásra, csupán rögzítésre. A kész papírképet a mosószobába vitték, ahol alapos öblítés után aranyozták, újra mosták majd szárították azokat. A mosószoba nem lehetett nagyon kicsi, mert az üzlet forgalmától függően 5-6 munkás is dolgozhatott benne. Egy nap akár 500-600 darabot is száríthattak. A pozitív papír elkészítéséhez és szárításához külön sötétkamra állt rendelkezésre. Barabás Miklós egyáltalán nem tért ki a vendégek fogadására szolgáló helyiségre illetve helyiségekre. Ennek nem az volt az oka, hogy ekkor ilyen céllal berendezett szobák még nem léteztek, hanem az, hogy Pest Város Tanácsa felé csak a szakmailag legfontosabb terek szükségességének indoklásával foglalkozott. Atelier-ek részeivel, a későbbiek folyamán Sárffy Aladár foglalkozott 1887-ben, A fényképezés aesthetikája című cikksorozatában. 10 A szerző tapasztalata szerint