F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1995/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1995)

TÁJÉKOZTATÓ - Illés János (1908-1994) emlékezete (Deák Klára)

ILLÉS JÁNOS (1908-1994) EMLÉKEZETE Illés Jánosról emlékezni, mint minden emberről sokféleképpen lehet. Tanítványai közül magam hadd búcsúzzam tőle azzal, hogy megkísérlem megjelölni helyét a magyar restaurálás történetében. Mint minden történetnek, így a restaurálás történetének is korszakai, emelkedői, lejtői vannak és természetesen nagy egyéniségei is. A Műemlékek Országos Bizottsága élén Lux Kálmán és Szentneményi Béla nevéhez köthető az igény, hogy falképeinket specializált, hivatásos restaurátorok kezeljék. Ők hívták meg 1935-ben lovag Mauro Pelicioli urat, kurzust szervezve köré magyar festőművészekből. Irányításával - az akkor elfogadott elvek szerint, melyeket azóta sem tagadtunk meg, több jelentős falfestményünk került restaurálásra. Dex Ferenc Pelicioli közvetlen munkatársaként dolgozott Esztergom, Feldebrő, Veszprém, Sümeg falképein. Ebben a második világháborúig tartó, úgymond hőskorban kezdte tevékenységét Kákay Szabó György és Illés János is. Az ő tevékenységük jelöli ki a magyar restaurálás két útját, mely utak a továbbiakban természetesen hol keresztezik egymást, hol párhuzamosan futnak, hol egybeolvadnak ismét szét-szét válva. Hiszen kétségtelenül és érthetően két ága van a szakmának: a múzeumi és műemléki restaurálás különbséget mutat. A különbség alapja anyagi természetű: míg a múzeumi műtárgy hordozója - supportja - fatábla, faragott fa, vászon, vagy fém, papír, textil, addig a műemléki környezetben lévő műtárgy hordozója mindig az épület. A magyar restaurálás-történet érett szakaszában, a tudatos főiskolai képzéssel párosult művészeti ág végzett restaurátorai Kákay Szabó György mellett a Szépművészeti Múzeumban, vagy Illés János mellett az Országos Műemléki Felügyelőségen találtak helyet. Illés János 1959-től 1968-ig volt az Országos Műemléki Felügyelőség restaurátor csoportjának vezetője, Entz Géza osztályvezetése alatt. Ebben a csoportban volt néhányunknak szerencsénk vele dolgozni, és így tanítványai lenni. Ezt a tanítványi kapcsolatot mindannyian azóta is komolyan vesszük és ápoljuk, mert ez több volt, mint tanár és diák viszonya, ez mester és tanítvány kapcsolat volt a szó archaikus értelmében, hiszen a mesterség ügyes fogásainak megtanulásán túl hivatásunk szemléleti alapjait köszönhetjük neki. Eletének lényegét a festészetben kell keresni. Filozófiája, munkájának öröme, az élet fordulataihoz való viszonya a művészetben gyökeredzett. Mint Kákay Szabó György, ő is kitűnő festő volt. A szocialista realizmus éveiben műtermében olyan festmények születtek, amelyek Braque hatását mutatták, és ha a magyar festészetben kellene helyét megkeresnünk, valahol Gadányi Jenő mellett jelölhetnénk azt ki. Ez az alkotóművészet jelentette restaurátori, előadóművészi tevékenységé-