F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1995/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1995)

KITEKINTÉS - D. Mezey Alice - Tóth Mária - Szentesi Edit - Káldi Gyula: Középkori kváderépületek restaurálása Alsó-Ausztriában és Bajorországban. Beszámoló az 1994 márciusában tett tanulmányútról

megítélésünk szerint nem egymás fölé magasodva, mindig a legtökéletesebb irányába haladnak, hanem egymás mellé rendelve úgy, hogy a „gyógyítandó" kőanyag „betegségének" lehető legalaposabb laboratóriumi vizsgálata alapján az adott és folyton bővülő „terápiás" lehetőségek közül gondos mérlegeléssel a legmegfelelőbb legyen kiválasztható, akár többféle módszer egymás mellett, párhuzamosan alkalmazva. Tehát jóformán egyik eljárásra sem mondható, hogy egyértelműen és minden esetben el kell vetni vagy alkalmazni kell, hiszen meghatározott esetekben előnyös vagy nem kívánatos hatásaikat a szakemberek regisztrálták. - A tisztítási eljárások két fő csoportba oszthatók: egyrészt mechanikus (azaz száraz és nedves szemcseszórásos, lézeres és vizes), másrészt kémiai eljárások (vegyszeres, oldószeres). A száraz szemcseszórás esetében döntő jelentősége van annak, hogy milyen átmérőjű szórófejjel, milyen nyomás alatt, milyen anyagot, milyen szemcsenagyságban, milyen távolságból alkalmaznak. Ennek meghatározására nem bízzák magukat a berendezések gyári adataira, hanem rendkívül aprólékos munkával próba felületeket készítenek. Igen fontos a gyakorlat során szerezhető érzék, ugyanis ez az eljárás „mikroszkopikus léptékben" hámozza a felületet és megoldható az, hogy csak azt tisztítsák le, amit szükséges (azaz elkerülhető a „túltisztítás"). - A vizes szemcseszórásról annyit, hogy a JOS-technikát csak nagy kváderfelületeken alkalmaztak - ott maga a cég végezte a tisztítást -, finoman faragott részleteken azonban nem használják. - A vegyszeres tisztítással kapcsolatos jó tapasztalatokról nem tudtak beszámolni, ezért ezekre mi sem térünk ki. De az osztrák és bajor kollégák egyaránt olyan megoldásokat igyekeznek találni, amelyek minél kevesebb kemikália bevitelével járnak. A kőszüárdítási eljárásokról: - Kőszilárdítást csak a laboratóriumi vizsgálatok alapján szükségesnek tartott esetekben és helyeken alkalmaznak. A szilárdítást is - mint minden beavatkozást - gondos állapotrögzítés előzi meg. A szilárdításra különféle kovasav-észteres kezelés ott is elterjedt, náluk is problémát okoz, hogy a hosszú távú tartósságról igazán felmérhető tapasztalatok még nincsenek. - A hidrofobizálást igen körültekintően, alig egy-két helyen alkalmazzák. Ezt azzal indokolták, hogy a hidrofobizálás káros is lehet akkor, ha a felület rendszeres újrakezdéséről nem tudnak gondoskodni. Ekkor ugyanis, ha a vízszintes felületekről a hidrofobizáló anyag már elbomlott, a víz akadálytalanul bejuthat a belsőbb rétegekbe, távozását azonban a függőleges felületeken még többé-kevésbé ép hidrofobizáló réteg erősen fékezi. A műtárgy vízterhelése így káros mértékben megnövekedhet, ennek következtében pedig a pusztulás erőteljesebb lehet, mint amit ki akartunk védeni.