F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1995/1-2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1995)

KITEKINTÉS - Németh Györgyi: Az ipari örökség megőrzésének tapasztalatai a fejlett országokban

ban Brüsszelben hoztak létre a Világörökségbe jelölendő ipari épületek adatainak gyűjtésére. A sikerek mellett azonban sok a kudarc is. A legnagyobb veszélyt a rombolás, az épületek, létesítmények gyors megsemmisítése jelenti, de előfordul, hogy már működő múzeumokat számolnak fel, gyűjteményeiket pedig kiárusítják. Nagy fékező erőt jelentenek a pénzügyi nehézségek az emlékek megmentésében és fenntartásában. A gazdaság és a megőrzés szempontjai sokszor kerülnek ellentétbe, s nehéz érvényt szerezni az utóbbi elsőbbségének. A TICCIH-t azért hozták létre, hogy nemzetközi méretekben biztosítsák a témával foglalkozó nem túl nagyszámú, de annál lelkesebb szakember együttműködését és kölcsönös tájékozódását. Ma már mintegy 50 állam képviselőivel tartják a kapcsolatot, amelynek egyik legfontosabb formája a két-három évenként megrendezendő konferencia. A kilencedik - Az ipartól az ipari örökségig: átalakítás és képzelet címmel megrendezett - konferencia színhelye Kanada volt 1994 tavaszán. Témája a közelmúlt deindusztrializációja, s annak a tájra, a közösségekre és az életpályákra gyakorolt hatása. A ma ipari fejleményeinek és az ipari örökségnek a kapcsolatát vizsgálta előadásában az amerikai Laurence Gross általában és Michael Mende Németországra vonatkozóan. Gross azt fejtette ki, hogy a ma ipara lényegében nem más, mint a korábbi, ugyanúgy a tőke és a munka ellentétére épül. Az ipar mai változásait jellemző mobilitás - iparági és földrajzi értelemben - sem új jelenség, hanem az iparban benne rejlő folyamat, s feladatunk ennek a gyökereit összefüggéseiben kikutatni mindazoknak a segítségével, akik valamilyen formában hozzájárultak az ipar működéséhez (építész, mérnök, munkás). Mende az ipar belső szerkezeti átalakulása és külső képének megváltozása közötti kapcsolatra hívta fel a figyelmet. A kohászat, a bányászat, a textilipar monumentális létesítményeit kisebb, tisztább, kevésbé látványos megjelenésű épületek váltották fel. Ezzel együtt megváltoztak a gazdasági hatalmat kifejező szimbólumok is a nemzeti büszkeséggel eltöltött németek fejében. Bár egyúttal az ipari múlt emlékei az emberek mindennapi életének részévé váltak, szerepük sokszor csak a felületes szórakoztatás. Judith Alfrey és Jim Putnam munkásságára támaszkodva az angol Peter Wakelin vetette fel a minden konferencián újra előkerülő témát, az iparrégészá nem eléggé kidolgozott elméleti megalapozását. Hiányolta az autentikus, mindent átfogó filozófiát, a pontos tipológiát, s úgy vélte, hogy a megjelenő munkák nem mindig felelnek meg a tudományosság kritériumainak. Lényeges előrelépést ebben a kérdésben a vita sem hozott. A hozzászólók véleménye szerint az iparrégészetet mindenki a saját szakterületén műveli a saját szakmai követelményeinek megfelelően. A hangsúly az együttműködésen, a kölcsönös tájékoztatáson, az interdiszciplináris megközelítésen van. A nemzeti képviselők értekezletére a konferencia megnyitását megelőzően került sor. Fő napirendi pontja a TICCIH jelenleg legfontosabb feladatának - a Világörökségbe jelölendő ipari épületek listájának - a megvitatása volt. Az első listán 28 épület szerepelt, melyek anyagát a jelöléssel foglalkozó bizottság megbízásából