F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

TÁJÉKOZTATÓ - Mendele Ferenc 1934-1994 (Horler Miklós)

helyi Helikon magtárépülete, valamint a falusi építészetnek a magas művészetből származó remekműveit: Egregy, Csempeszkopács, Pécs-Málom, Szamostatárfalva, Nagyharsány középkori templomait. Ezek a páratlan finomsággal meghangszerelt alkotások a legszebb emlékei annak a bensőséges érzékenységnek és részletekbe menő műgondnak, amely őt jellemezte. A falu építészete mellett szívesen foglalkozott a magyar középkor váraival is, és az ő nevéhez fűződnek Dunaföldvár, Hollókő, a siklósi Perényi-bástya restaurálása, valamint a simontornyai vár közösen végzett munkái, melynek baráti együttműködésben töltött évei felejthetetlenek számomra. Ma már kevesen emlékeznek rá, hogy az ő első programterve alapján indult meg a hatvanas években a napjainkra az UNESCO Világörökség jegyzékébe felvett hollókői faluközpont tervszerű rekonstrukciója is. Építész-restaurátori munkája mellett tízenkét sikeres tervpályázaton vett részt, amelyeken általában műemléki együttesekkel kapcsolatos építészeti feladatokat oldott meg. Szakirodalmi munkássága száznál több cikk és tanulmány a népi építészet különböző témáiról, és két könyv Hollókőről valamint a Felső-Tiszavidék népi építészetéről. Az alkotó munka mellett kezdettől fogva részt vett a szakmai közéletben, előbb a Magyar Építőművészek Szövetsége Műemléki Bizottsága elnökeként, majd a Magyar Tudományos Akadémia Építészettörténeti és Elméleti, valamint Agrártörténeti Bizottságaiban, továbbá az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága keretében a Népi Építészeti Szakbizottság elnökeként. Mint címzetes egyetemi docens és főiskolai tanár, tanított a Műegyetem Műemlékvédelmi Szakmérnöki tagozatán, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolán, valamint a budapesti és debreceni Ybl Miklós Építőipari Főiskolán, és az Egri Nyári Egyetem kurzusain, generációk fiatal építészeit vezetve be a népi építészeti kultúra titkaiba és szeretetébe. 1975-ben előbb igazgatóhelyettesként, majd 1980-tól igazgatóként az Országos Műemléki Felügyelőség élére állították. Sokat vívódott, hogy elinduljon-e ezen az úton, és nem hatalomvágy vezette, hanem a szolgálat. Hitt abban, hogy érvényesíteni tudja annak a tudásnak és elkötelezettségnek a becsületét és szellemét, amely őt irányította. Becsülettel és emberséggel látta el nehéz feladatát, és szolgálta hűségesen az ügyet, amelyet rábíztak. Az utókor feladata lesz történelmi távlatból felmérni, mit és hogyan tudott megvalósítani célkitűzéseiből, milyen tényezőkkel kellett eközben megküzdenie. A vezetés abban az időben különösen idegeket őrlő, konfliktusokkal terhes, súlyos feladat volt, melynek terhei mindinkább elvonták az alkotó munkától és egyre súlyosabban nehezedtek a lelkére. Ezekben egy tiszta embernek akkoriban csak felőrlődni lehetett, és ő tiszta ember volt. Kedves, derűs, szeretetre méltó egyénisége a barátok széles körét vonzotta maga köré már fiatal kora óta, és ezeknek a száma csak növekedett szerte az országban. A vezetés magányosságában ezek a barátságok kárpótolták és éltették. Az Országos Műemléki Felügyelőség átszervezésekor műszaki igazgatónak, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal megalakulásakor a Magyar Építészeti Múzeum igazgatójának nevezték ki.