F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

TÁJÉKOZTATÓ - Mendele Ferenc 1934-1994 (Horler Miklós)

TÁJÉKOZTATÓ MENDELE FERENC 1934-1994 1994. január 30-án, 59 éves korában elhunyt Mendele Ferenc Ybl-díjas építész, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal Magyar Építészeti Múzeumának igazgatója. Február 17-én búcsúztunk tőle a Farkasréti temetőben. Mendele Ferenc egy baranyai faluban, Beremenden született 1934-ben. Középiskolai tanulmányait Pécsett és Mohácson végezte, innen került fel az érettségi után a budapesti Műegyetem Építészmérnöki Karára. A magyar falu, ahonnan élete elindult, mindvégig meghatározója volt hivatásában és egész pályafutása során. Akkor még éltek a magyar falu kultúrájának azok a hagyományai, amelyekből Bartók és Kodály művészete is táplálkozott, és amelyek a magyar irodalom, képzőművészet és tudomány annyi nagyságát adták a magyar kultúrának, öt is megragadták és áthatották ezek az értékek, életét a „tiszta forrás" védelmének, megismertetésének és továbbörökítésének szentelte. Néhány év néprajzi kutatómunka után 1960-ban az Országos Műemléki Felügyelőség szolgálatába állt, amely megalakulását követően vonzotta a magyar történelmi múlt értékei iránt lelkesedő fiatal tehetségeket. Belépésétől haláláig, harminchárom éven át ez volt az egyetlen munkahelye, ez volt az élete és hivatása. Kezdetben a Tudományos Osztályon a népi építészet hazai történetével, tipológiájával és a megmaradt értékek számbavételével foglalkozott, majd rövidesen átkerült a Tervezési Osztályra. Itt, az ezekben az években hozzá hasonló lelkes és tehetséges fiatal építészekből formálódó építészeti műhelyben bontakozott ki tervező építészi talentuma és a régi épületek helyreállításához való kifinomult érzéke. Itt mutatkozott meg, hogy a falusi építészet számára a gyökereket jelentette, és amikor maga-alkotta részleteket kellett a régihez hozzátenni, nem a formákban keresett kapaszkodót, hanem a gyökerekből növesztette ki az építés ősi gesztusainak folytatásaként az újat. Bámulatosan ismerte a régi építőanyagokat, szerkezeteket és a hagyományos építőtechnika fogásait, de annak titkát is, hogyan lesz ezekből a funkció alázatos szolgálójaként, egyszerűségében szép forma. Nem felidézni akarta a múltat, hanem természetes gesztussal vitte tovább annak hagyományait a jelenbe. Szerette ezt a múltat és annak kultúráját, szerette hazáját. Hazaszeretete nem nosztalgia és külsőség volt, hanem ugyanazokból a gyökerekből fakadt, mint építészeti stílusa. Építész-restaurátori feladatai valamiképp mindig a falu, a föld életkeretei felé vonzották. A parasztportáktól a mezőgazdaság sokféle épületein át a templomig minden feladat érdekelte, ami a magyar vidék kultúráját őrizte. Közel negyven műemléket állított helyre pályája során, köztük Nagyvázsony, Hollókő, Tihany, Balatonszentgyörgy lakóházait, a népi ipar olyan épületeit, mint a szendrői kékfestő ház, a túristvándi vízimalom, a kiskunhalasi szélmalom, a készt-