F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1994/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1994)

SZEMLE - Bencze Zoltán - Szekér György: A budaszentlőrinci pálos kolostor Monumenta Historica Budapestina VIII. Budapest, 1993 (Búzás Gergely)

Zoltán más szempontok alapján rendezett fejezetéhez. Ezért a kis kényelmetlenségért - amely minden bizonnyal a két szerző eltérő tudományterületének megközelítésmódjából származik - bőven kárpótol a feldolgozásnak az a sokoldalúsága, amely csak egy régész és egy építész-művészettörténész közös munkája révén valósulhatott meg. A Szekér György által elvégzett rekonstrukciós munka sajnos általában hiányzik a hazai régészeti, építészettörténeti feldolgozásokból, pedig a kutatásnak éppen ez a fázisa adja meg az értelmét. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a régészet bizonyos értelemben nem több mint egy kutatási módszer, amely például ebben az esetben arra hivatott, hogy minél több információt szolgáltasson egy épület egykori formájáról és történetéről. Ha ennek a formának és történetnek a rekonstrukciójával nem próbálkoznánk meg, akkor a régészeti kutatásba fektetett összes energia kárba veszne. Más kérdés az, hogy ismereteink természetesen mindig korlátozottak, és különösen azok egy olyan ásatásnál, amely még igen messze áll a befejezettségtől. Bármilyen kevés a Budaszentlőrincről rendelkezésre álló adat, azért arra elegendő, hogy lehetőséget adjon a rekonstrukciós próbálkozásokra. Természetesen azzal tisztában kell lennünk, hogy így egy rekonstrukció kevésbé részletes és kevésbé hiteles, mint egy teljesebben feltárt vagy jobb állapotban fennmaradt épület esetén. Ez esetben is azt kell elmondanunk, amit fentebb a régészeti hipotézisekről: az objektivitást nem a rekonstrukciók megkerülése, hanem a lehető legtöbb rekonstrukciós variáns kidolgozása jelentheti. Ebből a szempontból meg kell jegyeznünk, hogy Szekér György nem igazán számol ezekkel a variációkkal, ezért az általa ismertetett elméletet legfeljebb egynek tekinthetjük a sokféle lehetséges közül, még akkor is, ha megállapításainak nagy része elég általánosságokban mozog, így viszonylag kicsi a tévedés lehetősége. Szekér György munkájának különleges erénye, hogy munkáját gazdag rajzi anyaggal tette teljessé. Minden építési periódusról a fennmaradt falakat bemutató alaprajzi vázlatot, rekonstruált alaprajzot és tömegrekonstrukciót készített. Ezek nem csak érthetőbbé, áttekinthetőbbé teszik, hanem ki is egészítik a szöveges részben tömören megfogalmazott elképzeléseit. A rajzok ugyanakkor elég stilizáltak, vonalhasználatuk elég differenciált ahhoz, hogy nem csak álomképnek, hanem tudományos rekonstrukcióknak lehessen őket tekinteni. Mivel a könyvből sajnos kimaradt a rajzsorozathoz tartozó jelkulcs, így csak az olvasó gondos figyelmétől függ, hogy észreveszi-e a rekonstrukciós alaprajzokon a folyamatos, szaggatott illetve pontvonal jelentését, amelyek a meglévő, biztosan rekonstruálható vagy csak feltételezhető falakat és boltozatokat különböztetik meg. Bár némi következetlenség ebben a rendszerben is van, ugyanis az analógiaként ábrázolt épületek meglévő boltozatait ugyanolyan szaggatott vonal jelöli, mint a biztosan rekonstruálhatókat. A rekonstrukciós lehetőségek vázlatos és bizonytalan volta magyarázza, hogy a szerző számára nem nyílott túl sok lehetőség a művészettörténeti értékelésre. Jobbára csak az alaprajzok elemzésére volt módja, ezek pedig ritkán adnak alkalmat messzemenő következtetésekre. Az első periódusú templom (2. ábra) fennmaradt egyenes záródású szentélye olyan általános forma, hogy aligha adhatna alapot bármiféle elemzésre. Valószínűleg ezért tárgyalta a kelleténél nagyobb hangsúllyal a szerző a szentély feltételezett, kereszt alakban elrendezett saroktámpilléreit, mint egyetlen - véleménye szerint értékelhető -