F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

Michael Kühlenthal: A REGENSBURGI DÓM RESTAURÁLÁSA: RÉGÉSZET, ÉPÜLETKUTATÁS, A FESTÉSMARADVÁNYOK VIZSGÁLATA

lést tartalmaz, s a grafikai megjelenítés biztosítja valamennyi lelet, mintavétel és fotó megbízható lokalizálását. Végezetül szeretném még egyszer kiemelni azokat a legfontosabb szempontokat, amelyek a székesegyház restraurálásánál érvényesültek először. E jelentős épület restaurálását tudományos kutatás kísérhette, s ennek során megmutatkozott, hogy a régészet, az épületkutatás, a levéltári munka és a festésmaradványok restaurátori vizsgálata együttesen mily nagyszámú új eredményhez vezethetnek, melyek egyidejűleg arra kényszerítenek, hogy felülvizsgáljuk korábbi elképzeléseinket. Az eredmény közös eredmény, érvényességét pedig az biztosítja, hogy egymást kölcsönösen kiegészítő, de egymástól függetlenül tett megfigyelésekre alapozódik. Az első és második hosszházszakasz közötti ideiglenes választófal egykori meglétét a régészeti feltárás kimutatta az alapozásban, s az épületkutatás a felsőbb falrészekben talált rögzítésnyomok révén igazolta. Azt, hogy az első és a második főhajószakaszt egyszerre boltozták, a festékmaradványok, nevezetesen az ornamentális festés hasonló motívumai alapján csak feltételezni lehetett, az épületkutatás azonban bebizonyította. Az egyes épületrészek kutatás által megállapított relatív kronológiáját az a tény is megerősítette, hogy e szakaszosságot a „mandzsetták" festésének motívumain szintén nyomon lehetett követni. A boltozatok zsaluzatának pallói számára készült befaragásokat a bordák felső élénél már a festésnyomok vizsgálata során megfigyelték, de ezek csak az épületkutatás eredményei alapján váltak magyarázhatokká. A levéltári kutatások révén sikerült tisztázni a két, kezdetben egymásnak ellentmondó évszám, az 1618-as és az 1639-es összefüggését, s ezáltal megoldódott az a rejtély, hogy az okker festékrétegek miért kerültek egymás fölé. Annak példáit, hogy a közös munka kölcsönös felismerésekhez vezetett, tetszés szerint lehetne még szaporítani. Egy restaurálási program keretében manapság csak ily módon lehet számottevő eredményekhez jutni. Hogy az építéstörténetet azzal a részletességgel vázolhassuk fel, amely árnyaltságát tekintve mindmáig aligha volt lehetséges, az olyan részletmegfigyeléseknek köszönhető, melyeket egy, az épületre koncentráló kutatómunka során tettek. Egy olyan kutatómunka során, amely egyfajta precíziós műszerként minden egyes változást regisztrál, azokból következtetéseket von le, s minden egyes feltűnő részletre az „Egész" összefüggésében próbál meg magyarázatot adni. így, apró jelekből lehet választ találni a történeti építési technikák mindezidáig megoldatlan kérdéseire is. Mindebben jelentős segítséget jelentenek a természettudományos vizsgálati módszerek, gondoljunk példának okáért a keltezési problémákra. A festésmaradványok restaurátori elemzése az utóbbi időkben gyökeresen megváltoztatta elképzeléseinket a régi épületek korabeli megjelenéséről, s megmutatta, hogy a festett architektúra egykoron milyen szerepet játszott. Ráadásul abba is betekintést engedett, hogy az egyes korszakokban miként viszonyultak a régebbi épületekhez egyszerűen azáltal, hogy valamilyen formában adaptálták azok színességét.