F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

Michael Kühlenthal: A REGENSBURGI DÓM RESTAURÁLÁSA: RÉGÉSZET, ÉPÜLETKUTATÁS, A FESTÉSMARADVÁNYOK VIZSGÁLATA

Az agyag kémiai vizsgálatát még nem végeztük el, viszont annak apróbb darabjai, ha vízbe tesszük őket, nagyon hamar oldódnak és a vizet erősen barnásvörösre színezik. Ha ezeket az agyag-darabkákat félig oldott állapotban a falra helyezzük, akkor azok olyan színű csurgásnyomokat eredményeznek, mint amilyenek szétszórtan a kérdéses helyiségben is találhatók. Különféle csurgásnyomok a bordák felső éleinél is megfigyelhetők, ahol a bordák és a téglából falazott boltsüvegek csatlakozásától húzódnak lefelé. Ilyenek indulnak azokból a befaragásokból is, amelyek a boltozat zsaluzatát támasztó gerendák számára készültek, és amelyeket később habarccsal töltöttek ki. Efféle kicsurgások a boltozat elkészülte utáni tömítőhabarcson sohasem fordulnak elő. Ez azt jelenti, hogy a vörös színnyomokat éppúgy okozhatták a boltozás során vízzel érintkezésbe lépő tégladarabkák is. Igen hasonló jelenséget figyeltek meg már az augsburgi dóm restaurálásánál is, akkor azonban még nem tudták magyarázni. A belső tér restaurálásának valamennyi fázisát végigkísérő vizsgálatoknak mindenekelőtt arra a kérdésre kellett választ adniuk, hogy a gótikus kifestés egy menetben, tehát a csaknem kétszáz évig húzódó építkezés befejezésekor készült-e, vagy pedig folyamatosan és részletekben, mindig az éppen aktuális épületrész elkészültekor. E kérdést annyiban sikerült tisztázni, hogy a teljes gótikus kifestés konzekvensen követett egy már a kezdetekkor kidolgozott koncepciót, de a kivitelezésre csak részletekben került sor, miként ezt a festett „mandzsetták" motívumainak változásai is mutatják. Ennek leszögezéséhez a következő megállapítások voltak mérvadóak: 1. Az egyik zárókő festésén olyan csurgásnyomokat lehetett megfigyelni, amelyek lentről futottak felfelé (49. kép). Ez csak azt jelentheti, hogy a kő még a boltozatba való beillesztése előtt kapta festését, amikor szobrászilag megmunkált részével felfelé feküdt a földön. Ha viszont egy hiánytalan festésű zárókövet illesztettek be a boltozatba, akkor ebből az a következtetés vonható le, hogy az adott építési szakaszban a festést az egyéb munkálatokkal egyidőben végezték. 2. A „mandzsetták" festésének motívumai egyértelműen egyazon téma változatai (45., 46., 47. kép), ahol a motívumegyezések olyan boltszakaszok szerinti tagolódást mutatnak, amely nyilvánvalóan megegyezik az épületkutatás során megállapított építési periódusokkal. A boltsüvegek festett csillagaival kapcsolatban csak annyit sikerült megállapítani, hogy ezek az egész belső térben vörösek voltak, s csak az északi mellékhajó két nyugati boltszakaszában kaptak polikróm festést. A gótikus építési periódusban ezt a két, 1464-es évszámot viselő szakaszt boltozhatták be utoljára. A belső tér második kifestésé (avagy első átfestése) pontosan keltezhető. Ez 150 évvel a gótikus kifestés után készült, és IV. Albert von Toerring püspök nevéhez fűződik. A püspök a belső tér átalakítását azzal kezdte, hogy a középkor óta befejezetlenül álló három nyugati főhajószakaszt 1618-ban beboltoztatta, majd az egész templombelsőt élénk okkerrel festtette át, ahogy ez a kereszthajó északi falán még ma is látható. A püspök a fejezeteket teljesen, a szentélyablak mérműveinek alsó részét pedig részlegesen bearanyoztatta, továbbá újrafesttette és aranyoztatta a zárókövek alul-