F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

Michael Kühlenthal: A REGENSBURGI DÓM RESTAURÁLÁSA: RÉGÉSZET, ÉPÜLETKUTATÁS, A FESTÉSMARADVÁNYOK VIZSGÁLATA

27. A főhajófal a szentély, négyezertől számított első, 28. A főhajófal a szentély, négyezettől számított első, keleti szakaszában az árkádív melletti, bemé- keleti szakaszában. Felmérési rajz részlete, lvített sarokmezőkkel. azután meszes habarccsal tömtek be, és az első gótikus kifestéskor lefestettek (34. kép). A behatóbb vizsgálat során kiderült, hogy ezek a mintegy 5 cm magas, 17 cm széles és különböző mélységű bevésések egymástól kb. 50 cm távolságra, szabályszerű elrendezésben helyezkednek el. A boltsüvegek falazásakor ezekre fektették fel a zsaluzatot támasztó könnyű pallókat, amelyeket egy, a bolt élén elhelyezett deszkával párhuzamosan a falívek és az átlós ívek közé feszítettek. A pallókat a hosszház és a szentély széles boltmezőiben csak a nagyobb fesztávú, északi és déli boltsüvegekben használták, a hevederek és átlós bordák között nem (35. kép). Mindemellett a főszentély középső szakaszában a záradék vonalát külön pallóval támasztották alá. Az oldalsó boltsüvegek falazását esetleg segédeszközök nélkül végezték, illetve redukált fesztávok esetén mindezt egyetlen zsaluval oldották meg. Az ideiglenes favázon teljes deszkazsaluzat nyugodott, amelynek lenyomata megmaradt a boltozat habarcságyában. A zsaluzat eltávolítása után a boltsüvegeket egy finomabb habarccsal újravakolták és fehérre festették. A téglából rakott süvegek okozta terhelés következtében a láthatóan nem elég erős pallók meghajlottak. A metszetben ezért lóg lefelé minden süvegsík. Ennek a két mellékszentélyben még nem alkalmazott zsaluzási technikának a használata körülbelül 1400-ig a dóm összes további boltozatán kimutatható. Tőle csak a 15. századi boltozatok térnek el, amelyek már egy kupolaszerűbb boltozati formát honosítanak meg.