F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)
TANULMÁNY - Balázsik Tamás: Kegyúri temetkezés Túristvándiban
kozunk a Várdai család esetében. Mint a Gut-Keled nemzetség tagjai, a sárvári monostor kegyurai közé tartoztak, legalábbis a 14. század közepén még igényt tartottak a kegyúri jogok negyed részére. Ennek ellenére valószínűleg már jóval korábban központjukban: Kisvárdán, a plébániatemplomban temetkeztek, bár erre csak Várdai Miklós (+1438) királynéi lovászmester és csongrádi főispán sírköve utal. 8 Istvándi Miklós fiainak, Lászlónak és Györgynek, valamint lányának, Margitnak a már említett részesedése a Sadan-i Szent Péter-kápolna kegyúri jogaiból (1406) minden bizonnyal csak a kegyúri temetkezésen kívüli jogok vonatkozásában bírt jelentőséggel. A túristvándi templom legkésőbb a cégényi monostor megszűnését, pusztulását követően, a 16. században vált rendszeresen használt kegyúri temetkezőhellyé. A cégényi Szűz Mária- templomot (ecclesia) említi egy 1525-ös végrendelet, és ezen nyilván a (hajdani?) monostor, nem pedig az 1332—35-ös pápai tizedjegyzékben szereplő plébániatemplom értendő. Van olyan nézet, mely szerint a monostor 1548— 49 után 10 pusztult el, ebben az esetben lehetséges, hogy éppen azon 1566-os tatár támadás következtében, amely elpusztította Kölcsealja falvait, és amely után az 1567es adószedői kimutatás Istvándival kapcsolatban szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a falu nagy része elnéptelenedett. 11 Meglehetősen szórványosak a források adatai a 15. század második felétől feltűnő compossessorok 12 istvándi birtoklásának összefüggéseiről. Egyiküknek, Újhelyi Lászlónak még Kölesei Kömörei Mihály (+1487 előtt) itteni udvarházát is sikerült megszereznie Mihály és Csarnavodai Margit idősebb lányával, Krisztinával kötött házassága révén. A Kölesei és Kende rokonság — mivel Mihálynak fiú utódai nem voltak —, a szokásjogot szem előtt tartva atyafiúi jogon magának követelhette az elhunyt javait, nyilván ezért gyújtották fel a viszálykodás során a kúriát és foglalták el az említettek birtokainak egy részét, amiért is 1511-ben perbe idézték Kölesei Lajost, Kölesei Márkot, Bornemisza Gáspár presbitert, Kende Lőrincet és Cégényi Jánost. A károsultak Perényi Imre nádor ítélete révén visszakapták birtokaikat, 1513-ban azonban a kúriával együtt 1400 forintért eladták azokat Perényi Gábornak (+1526, Mohács) és feleségének (Frangepán) Katalinnak. 13 Míg esetenként megragadható az a folyamat, ahogy a birtokok elidegenítése következményeként a kegyúri jog egy része is idegen kezekbe került, mint például a Bereg megyei Hetyén (1417) vagy Daróc (1423) 14 temploma esetében, itt nem rendelkezünk erre vonatkozó adatokkal, de nem tudunk a temetkezési jog privilégiumáért folyó csatározásokról sem. A kegyúri jogok birtoklása a reformáció meggyökeresedésének és a pártfogók szerepének kérdését is érinti. Mindenekelőtt a Perényiek — ők voltak a nem a Szente-Mágócs nemzetségből származó birtokosok közül a legjelentősebbek Istvándiban — vonatkozásában érvényes ez, különösen akkor, ha tudjuk, hogy Perényi Gábornak mind a felesége, Frangepán Katalin, mind a fia, János (+1552) — az ő nevelője az erazmista Komjáti Benedek volt — már az 1530-as évektől buzgó hívei voltak a reformációnak; támogatásukkal született 1535ben az első, magyar nyelven írott katolicizmus-ellenes polémia Ozorai Imre tollából. 15 Vannak azonban példák arra, hogy a földesúr és eltérő vallású jobbágya között nem keletkezett feszültség a felekezeti hovatartozás miatt. 16
