F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

TANULMÁNY - Balázsik Tamás: Kegyúri temetkezés Túristvándiban

közepe táján.

3 Az 1181-ben kiállított, a monostor birtokainak határát is rögzítő oklevélben feltűnik Túr praedium — ebben feltételezik a mai Túristvándi elődjét —, ahol malmon, molnáron és két erdőőrön kívül szolgálónépeket említenek. A praediumot, amely ezen a környéken keresendő, Kulchey ispán adományozhatta a monostornak — más nézet szerint a monostor irtásfalva volt —, azonban a 13. század folyamán valószínűleg a nemzetség kezére jutott, és első tulajdonosáról ekkor kaphatta az Istvándi nevet.

4 Mindenesetre Istvándi neve először egy 1344-es oklevélben tűnik fel, amikor a Szente-Mágócs nemzetséghez tartozó Dénes előbb említett fiait, Jánost, Jakabot, Andrást, Mihályt és Miklóst a király megerősítette birtokaikban. I. Károly ugyanis pert indított a nevezettek ellen, apjuk, Kulche-i Máté fia Dénes (+1339 előtt) halálát követően, mert jószágait a koronára szállottaknak vélte. A per folyt I. Lajos király idejében is, de az uralkodó beismerte, hogy a perbe vont jószágok erős bizonyság és oklevelek erejénél fogva Dénes fiait illetik. Ezért minden követeléséről lemondott, és visszaadta őket az említetteknek a cégénymonostori monostor kegyuraságával együtt.

5 Ezt követően, egy 1345-ben, Szent Egyed napján (szeptember 1.) kiállított oklevél arról értesít, hogy Dénes fiai felosztották a birtokokat és rögzítették a határokat. Istvándi Mihály és Miklós birtokába került. Az oklevél szerint a faluban, a Túr folyó mellett kúria állt kápolnával („Curia ... in possessione Istvandy juxta capellam curialem..."). A két testvér felosztotta a kúriát, mégpedig úgy, hogy a felső, a Cseke felé eső keleti része az utcával Mihálynak jutott, a másik, a folyó melletti, Mánd felőli déli része, szintén az utcával, Miklósé lett. A cégényi monostor azonban közös jószág maradt.

6 Az 1345. évi birtokosztály során tehát Istvándi Mihály és Miklós kezére került. Arra vonatkozóan azonban sajnos nem rendelkezünk információkkal, hogy az oklevélben említett kápolnának mi volt az egyházjogi helyzete. A mai —, Szekér György vezette részleges műemléki kutatás tanúsága szerint — egységes, 1500 körül épített templom elődjeként betölthette-e a plébániaegyház funkcióját, vagy egy olyan nyomtalanul eltűnt plébániatemplommal is számolnunk kell, amely egy adott időszakban együtt létezett a kúria kápolnájával, némileg hasonló módon a csengeri szituációhoz, ahol a plébániatemplom mellett álló kúriához szintén tartozott egy— két sírbolttal rendelkező — kápolna. Ugyanígy nem ismert, hogy a nemzetségből származó, a faluban rezideáló családok, a Miklóstól leszármazó Istvándi Bornemiszák, a Cégényiek, illetve az 1500-as évektől Kendének nevezett család, továbbá Mihály utódai, a Kölesei Kömöreiek és a Jánostól leszármazó Kölesei Mikók — akik a mai templom felépítésében nyilván tevékenyen szerepet játszottak —, hogyan részesedtek a kegyúri jogokból. Nem tudjuk azt sem, hogy az istvándi templomot mikortól használták kegyúri temetkezőhelyként, az azonban nagyon valószínű, hogy a birtokállomány súlypontjának áthelyeződésével összefüggésben a nemzetségbeli Hystvand-i (1426) nemesek illetve az Istvándiról elnevezett leszármazottak, a cégényi monostor mellett már a 15. század előtt ide is temetkeztek. Miklós az 1345. évi birtokosztályt követően 1357-ben már Nicolaus filius Dionysii de Estephand néven szerepel, míg testvérét Johannes filius Dionysii de Kelche-ként említik ugyanebben az oklevélben.

7 Kevésbé valószínű, hogy a nemesi temetkezések kezdete csak a mai templom felépítésével lenne összekapcsolandó. Némiképp hasonló helyzettel talál-