F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1993/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1993)

HÍREK - Műemlékvédelem Alsó-Szászországban — Egy tanulmányút tapasztalatai (Tamási Judit)

új szervezeti felépítéséről. Végül a helyi — Hannover városi — műemléki hatóság munkatársai egy saját, nagyszabású projektükkel is megismertettek minket: az 1910­es évek elején épült Új Városháza mögötti, azzal egyidejűleg létesített park rende­zésének problémáival. Az Uj Városháza parkja rendezési tervének bemutatása azonban tulajdonképpen már a tanulmányút programjának másik nagy tematikai egységéhez vezetett át, tud­niillik, hogy milyen jellegű objektumokra terjed ki az alsó-szászországi műemlék­védelem, és melyek az általa alkamazott, illetve igénybevett szervezeti és együtt­működési konstrukciók. A springei vadászkastély és vadaspark állami (tartományi) tulajdon. Hercegi va­dászkastélyként épült a 19. században, majd az alsó-szászországi miniszterelnökök használták hasonló célra. Néhány éve az Állami Erdő fel ügyelet (Forstamt) költö­zött bele. Az államot mint tulajdonost a magyarra nehezen fordítható Staatshochbau nevű szervezet (körülírva: Állami Tulajdonú Épületek Gondnoksága) testesíti meg, amely a tartományi pénzügyminisztérium alárendeltségében és költségvetéséből mű­ködik, és amely a tulajdonában lévő — műemlék és nem műemlék — állami épü­letek helyreállítását részben saját kivitelező részlegével végezteti. Érdekességként megemlíthető, hogy e hivatalnak a springei vadászkastélyt bemutató képviselője pár­huzamosan Dessauban is dolgozik: az ottani Staatshochbau felállításával bízták meg, annak az államszervező munkának részeként, amellyel az „új szövetségi tartomá­nyokban" (neue Bundesländer: a volt NDK) is kiépítik az újraegyesített Németor­szág nyugati felében honos állami bürokráciát. A vadászkastély példája azt volt hivatott illusztrálni, hogyan dolgozott együtt egy műemléképület helyreállítása során két állami hivatal: a tulajdonos Staats­hochbau és a használó erdészet. A bemutató során módunk volt belelapozni az egyik nagyterem, az ún. Lavessaal 1840 körüli falfestésének restaurálásáról készült dokumentációba. (A munkát ezúttal nem a Staatshochbau kivitelezői, hanem egy restaurátor magánvállalkozás végezte, megbízás alapján). A vadasparkot körülvevő kb. ember magaságú, 16 km hosszú (!) fal (1810-es évek) is teljes egészében műemléki védettség alatt áll. Szakaszonkénti helyreállítá­sa most folyik. A fenti műemlékegyüttessel szemben a wrisbergholzeni fajanszmanufaktúra azt példázza, milyen szerepe és lehetőségei vannak a magánkezdeményezésnek a műemlékvédelemben. A bejárat szemöldökgerendájába vésett évszám szerint 1736­ban emelt épületben 1835-ig folyt a fajansz és használati kerámia gyártása. Ez volt egész Északnyugat-Németország egyetlen olyan fajanszmanufaktúrája, amely ere­detileg is ezzel a funkcióval épült. A helyreállítását megelőzően megfelelő funkció híján üresen álló ház tulajdonosa a falubeli kastélyban egyedül élő grófnő; tőle vette bérbe az épületet az a hét hannoveri családból (építészek, műemlékvédelmi szak­emberek, tanárok) álló egyesület, amelyet kifejezetten az épület műemléki szem­pontokat is kielégítő helyreállítására és nyaralónak történő átalakítására alapítottak. A bérleti szerződés mindaddig felbonthatatlan, amíg a bérlők gondoskodnak az épü­let rendbehozataláról és fenntartásáról; a bérleti díj csekély, tulajdonképpen a biz­tosítás összege.

Next

/
Oldalképek
Tartalom