F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

KIÁLLÍTÁS - Szűcs György: Építészet és tervezés Magyarországon 1945-1956. Kiállítás az Országos Műemlékvédelmi Hivatalban 1992. november 13. - 1992 december 18.

a. , Szinte minden dokumentumban fellelhetők a magas ideológia lerakódásai, amelyek a vezetők és az első teoretikusok tételeiben fogalmazódnak meg. A többkötetes elméleti konstrukciókban a konkrét művészeti ágak kifejtése ritkán fordul elő, leginkább az irodalomhoz kapcsolódnak az ítéletek, amelyeket több-kevesebb sikerrel transzponálnak a képzőművészet (építészet) területére. Ám ezt Révai József, Lukács György minden további nélkül megteszi, hiszen világmagyarázatukat pozitívnak tételezve, biztosak benne, hogy annak működnie kell az összes műfajokban. b. , Nagyon nehéz tárgyilagosan kezelni a jelen pozíciójának interpretációs szintjét, amely eléggé leterhelt másodlagos élményekkel, hiszen a korszakot akaratlanul is Legendi József: Ott épül Sztálinváros (1952) olajképe vagy Herskó János: A város alatt (1953) filmje tükrében szemléljük. Ezekből az elutasító, majd ironikus megközelítés következik, amely azonban érzéketlen a konkrét tervek, megvalósult épületek esztétikai, történelmi problémáira. Minden töredékben a magas ideológia lenyomatát véljük megtalálni, s ezáltal minden produktum Sztálin és Rákosi tetteinek illusztrációjává válhat. c. Valószínűleg illúzió, elméleti feltételezés egy tiszta építészeti-esztétikai szint elkülönítése, ugyanis a korszak politikai és szakmai elméletalkotóinak argumentációja csak látszólag halad egy tiszta okfejtés mentén. Jó példa erre az 1951-es építészeti vitában Perényi Imre és Major Máté mérkőzése, amelyhez hozzászólt Lukács és Révai is. Bármelyikük szövegében rábukkanhatunk olyan részigazságokra, gondolati futamokra, amelyekkel azonosulni tudunk. Önmagában akár el is fogadhatjuk Révai hasonlatát az akkori Belügyminisztériumról — kilyuggatott, bogarakat tartalmazó papírdoboz —, de mégsem respektáljuk, mert a háttérben meghúzódó valódi szándéka szerint a modernista építészet elleni oldalvágás. Remélhetőleg minél előbb sikerül egy olyan tárgyalási keretet, jól működő kritériumrendszert kimunkálni, amelyben a múlt sokszor összemosódott rétegei elkülöníthetők lesznek, s ezáltal korrekt értelemzéseket kínálnak. Mindez csupán a záró kérdéssor alapozása kívánt lenni: létezett-e egyáltalán ún. szocreál építészet? Nem lehetséges-e, hogy „mindössze" szocreál korszak volt; sokféle terv készült, melyek közül számos jobban igazodott az egyébként végig nem pontosított elvárásokhoz? Készített-e szocreál épületet pl. Rimanóczy Gyula? (27. kép) Épületeinek nyomasztó raszterhomlokzata csak 1945 után érdemel kritikát? Van-e különbség egy kényszeredetten elkészített terv és egy lelkes építész munkája között: mi a személyes viselkedés, tágabban a morál szerepe? Az írás menetében — miként a kiállítás nézegetése közben is — csak a kérdések felvetéséig juthattam el. Sajnos, a kiállítás vélt-valós érzékenységek miatt (?) másfél hónappal korábban bezárt a meghirdetett időpontnál. így az sem mérhető, hogy a szűkebb hozzáértő közönségen kívül milyen hatása volt a korszak iránt érdeklődőkre. Mindenesetre a fiatal gárda szakmai igényessége újabb kiállításokat, publikációkat — s további szellemes válaszokat feltételez.