F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

MŰHELY - Sonkoly Károly:A megyefai Jeszenszky-kastély. Egy félbemaradt helyreállítás apropóján

sára törekedett. Jó gazda volt, amit állandó építkezései is tanúsítanak. Tanulmányai befejezése után először Ibafán gazdálkodott, ahol kúriát, uradalmi épületeket és templomot is emeltetett, amelyet 1778-ban szenteltek fel. A parasztokkal való viszálya miatt, testvérével cserélve, átköltözött Csebénybe, ahol 1786-ban megint házat építtetett. Itt sem melegedett meg, mert már 1788-ban újra osztályt tettek bátyjával. Megyefán telepedett le végleg, ahol még abban az évben a dolgozatunk tárgyát képező udvarházat emeltette a szükséges gazdasági épületekkel együtt.

5 A falkutatás során (25. rajz) ezt, az 1. építési periódusban készült kúriát a jelenlegi kastély északnyugati szárnyában találtuk meg. Az egyik, korabeli forrásunkban említett „díszesebb kastély" a 6. számú helyiségcsoportot magában foglaló, 3 sejtes épület volt, udvari oldalán — ahol a bejárat lehetett — árkádos, nyitott tornáccal. A falu felé néző főhomlokzat 2+2+2 tengelyes volt. A kiugró középrizalit eredeti, lekerekített falsarkait megtaláltuk a kutatás során. A belsőkben, a hevederekkel osztott csehsüveg boltozatoknak — a kis, 8. számú, egykori folyosórészt kivéve — csak a nyomait sikerült feltárni. A szobák sarkaiban előkerültek a befalazott kályhafülkék. A kastély külső képének rekonstruálásához nagy segítségünkre volt egy, 1842ben készült vízfestmény, amely nyugatról, a bükkösdi domb felől ábrázolja az épületet és környékét, a háttérben kéklő Mecsekkel.

6 Jól megfigyelhető, hogy a középrizalit felett nem a jelenlegi, íves záródású, hanem háromszögű timpanon volt. A mezőjében látható, kőből kifaragott kettős címert (az építtető és neje, gyulai Gaál Zsófia családi címerei) újabban habarccsal befröcskölték, de a mostani helyreállításnál letisztították. A viszonylag kisméretű ablakok sima szalagkeretelést kaptak. A falkutatás során kiderült, hogy szinte ikerablakként való ábrázolásuk a festő torzítása. A főpárkány egyszerűbb, a falak alacsonyabbak voltak a jelenlegieknél. Az északnyugati, rövid oldalon csak két ablak látszik, az oromfalban pedig kerek padlásszellőzők nyíltak. A kémények a csonkakontyolt nyeregtető túlsó, udvari oldalán voltak. Ez az épülettípus gyakori a kor hazai emlékanyagában.

7 A Dél-Dunántúlon is többször előfordul olyan esetekben, amikor az építtető csak szerényebb eszközökkel tudott építészeti reprezentációt kifejteni, például kúriáknál,

8 vagy parókiák esetében.

9 Az 1842-ben készült vízfestmény (20. kép) — bár a korábbi rész bizonyára megőrizte eredeti állapotát — már a 2. építési periódusban létrejött, L-alakú kastélyt mutatja. Ennek a bővítésnek a pontos dátumát nem ismerjük, de még Jeszenszky Antal életében kerülhetett rá sor. 1790 nyarán, egy villámcsapás következtében leégett a tető, s lehet, hogy már a helyreállításhoz kapcsolódva építették fel az északkeleti szárnyat, de legkésőbb még a 19. sz. elején. Ebben az épületrészben — ahol az alárendelt funkciók kaptak helyet — eredetileg síkmennyezetes volt az összes helyiség. Az itt is megépített oldalfolyosó — a túlsó szárnyhoz hasonlóan — az udvar felé nyitott, árkádos volt. A középső részéhez épített kis, előreugró tornácnál lehetett a bejárat, alatta a pinceajtóval. A vízfestményen a főhomlokzat bal szélén, a lábazat felett mutatkozó, keskeny szellőzőablakokból ítélve, az északnyugati szárny vége alatt — a jelenlegi szuterén helyén — is feltételezhető egy, a másikhoz hasonló, kis alapterületű pince, amelynek kialakítására az adott lehetőséget, hogy az udvarház lejtős terepre épült. A falakat fehérre meszelték, a sötét színű héjazat zsindelyből készülhetett. A falazott kerítés nagy gazdasági udvart fog körül, benne melléképü-