F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1992/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1992)

MŰHELY - Bognár Gábor: Csányi Károly hagyatéka az OMvH Tervtárában

Bognár Gábor CSÁNYI KÁROLY HAGYATÉKA AZ OMvH TERVTÁRÁBAN Az OMvH Tervtárában található egy kevesek által ismert, rendezetlensége miatt pedig alig használt gyűjtemény, Csányi Károly hagyatéka. ( A teljes hagyatéknak ez csak egy része, a többi az OMvH Építészeti Múzeumában, illetve eddig még felderítetlen helyen van.) Csányi Károly a budapesti műegyetem középkori építészeti tanszékének volt építész-művészettörténész tanára. Kezdőmérnök korában Steindl Imre tanársegédjeként, majd adjunktusaként dolgozott. Steindl mellett részt vett több műemlék restaurálási munkájában. Később az Iparművészeti Múzeum őre, majd igazgatója lett. 1918-tól magántanár, 1932-től a műegyetemen a középkori művészet és képzőművészettörténet ny. r. tanára. Mint egyetemi tanár növendékeivel és adjunktusával (Lux Gézával) számos, alig ismert középkori műemléket kutatott fel, végezte el felmérését és tette közzé Magyarország középkori műemlékei c. művében (28. kép) (Megjelent 1938-1945 között folytatásokban a Technika című folyóriatban.) Fáradhatatlan és kitartó gyűjtőmunkájának eredménye ez az érdekes és értékes gyűjtemény. Élete során rengeteget utazott, ami nála sohasem könnyű szórakozás, hanem a legkomolyabb munka, tanulmány volt. Utjai során a történeti Magyarország ismert és szinte ismeretlen műemlékeit egyaránt felkereste, fotózta és rajzolta azokat. Az anyag legnagyobb részét a saját maga által készített fényképek, felmérési rajzok, vázlatok, manuálék teszik ki. Ezen kívül kollégáitól, barátaitól is kért a saját útjaikon készített fotóikból egy-egy nagyítást. így megtalálható a hagyatékban számos neves kortársa - pl. Lux Kálmán, Divald Kornél, Csemegi József, Biró József, Pctrik Albert, Rados Jenő - által készített fénykép is. Tartalmaz még levelezőlapokat, újságból kivágott fotókat, valamint sok újságcikket egy-egy műemlékről, helyreállításról, ásatásról. Az így összegyűjtött fotóanyagot, vázlatokat, manuálékat, cikkeket végtelen alapossággal és ki tartással rendezte egybe. Az egész gyűjteménytegyetemi előadásaihoz szemléltető anyagként is felhasználta. A gyűj temény m ind en egyes darabja t egységesen 17x21 cm -cs ka rtonokra raga sztotta fel. Mindegyikre annyi fotó, rajz, stb. került, amennyi méretüktől függően elfért rajtuk. De mindegyiken csak egyazon műemlékre vonatkozó anyag található. A kartonokat építészeti stílusok szerint csoportosította, képenként feliratozta (27. kép). Mindez annál is inkább tiszteletre méltó feladat, mert a kartonok száma meghaladja a tízezret! (Tehát a felragasztott fotók, rajzok, cikkek száma ennek többszöröse.) 1989-től foglalkozom a hagyatékkal részben hivatali munkaként, részben egyéni érdeklődésből. Az egész anyagot meglehetős összevisszaságban kartondobozokba téve találtam. A kartonok hátulját valamikor fotótári pecsétekkel látták el és sorszámozták, dea megtalálás sorrendjében, tehátösszc- vissza. A sorszámok semmilyen leltárkönyvben sem szerepelnek, és annak ellenére, hogy fotótári pecsét is van rajtuk, a Tervtár gyűjteményéhez tartoznak. Munkám során igyekeztem Csányi Károly eredeti elképzelését

Next

/
Oldalképek
Tartalom