N. Dvorszky Hedvig - F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/2. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991)

MŰHELY - Szentesi Edit: Bekezdések a magyarországi műemlékvédelem előtörténetéből I. Egy kérdés a Central Comission magyarországi vonatkozású anyagai ügyében

Szentesi Edit BEKEZDÉSEK A MAGYARORSZÁGI MŰEMLÉKVÉDELEM ELŐTÖRTÉNETÉBŐL I. EGY KÉRDÉS A CENTRAL-COMMISSION MAGYARORSZÁGI VONATKOZÁSÚ ANYAGAI ÜGYÉBEN Köztudott, hogy az első, hatósági jogkörrel is felruházott műemléki szervezet, mely Magyarországon tevékenykedett, a k. k. Central-Commission zur Erforschung und Erhaltung der Baudenkmale volt. Jóllehet a bizottság megalakításáról és működési szabályzatáról szóló minisztertanácsi előterjesztést Ferenc József már 1850 végén aláírta, az első ülésre csak 1853 elején került sor br. Kari Czoernig elnökletével, aki csakúgy, mint a titkári rangban az ügyintézést irányító Gustav Heider, a számunkra különösen érdekes időszakban mindvégig posztján maradt. Ez az időszak a kezdetektől 1860 végéig tart, hiszen az októberi diploma nyomán az önálló magyar államiság részleges visszaállításának jegyében, több más központi szervvel együtt, a Central-Commission magyarországi hatáskörét is megszüntették. A bizottság előzményeiről, a megalakítása körüli vitákról, történetéről és működéséről újabban impozáns munka jelent meg Walter Frodl tollából,

1 mindazonáltal e mű a Central-Commission magyarországi tevékenységével, mint az címéből is sejthető, nem foglalkozik behatóan. Márpedig a bizottság megalakulása után nagyon rövid idő alatt az egész történelmi Magyarország területére kiterjedő konzervátorhálózatot hozott létre, és ily módon nagy tömegű, „szakinformáció" gyűjtőhelyévé vált. E hálózat tagjaivá, az institúció szellemében, hiszen az „ein Netz von Dilettanten und Baubeamten" létrehozásának kívánatosságáról beszél, régi épületekkel érdeklődésből vagy hivatali kötelességből foglalkozókat neveztek ki; építészeket és építészeti hivatalnokokat, püspököket, kanonokokat és plébánosokat, arisztokratákat és műgyűjtőket, egyetlen, s a Magyarországon élők tekintetében felettébb megszorító feltétellel: a töretlen császárhűség ki nem kerülhető és gondosan megvizsgált kritérium volt. így küldte a központnak, sokszor rajzokkal illusztrált leveleit és jelentéseit álló és romladozó épületekről, ásatásokról, általa és mások által talált leletekről, feliratokról, emlékművekről és síremlékekről például a szombathelyi műgyűjtő kanonok Bitnicz Lajos, gr. Keglevich János, br. Balassa Antal, Fábry Ignác kassai püspök, Haas Mihály pesti tanfelügyelő, Stummer (később Ipolyi) Arnold zohori plébános, a nagyszebeni gimnáziumi tanár Lidwig Reißenberger, a segesvári Friedrich Müller és a kolozsvári „literátor" Kővári László, a balázsfalvai kanonok Thimoteus Cipariú, a dévai orvos Fodor András, a nagyváradi premontrei Bányai Mihály vagy a fogarasi lelkész Samuel Mökesch. De ezen túl a Central-Commission épülethelyreállítások terveztetésével, és a kerületi helytartóságok építési hivatalain át kiviteleztetésével is foglalkozott. Tervek, vagy legalábbis elképzelések születtek a jaki és a lébényi templom, a zsámbéki templomrom, a kassai székesegyház, a pozsonyi klarissza kolostor és az 1854-es tűzvész után a vajdahunyadi vár restaurálására - ez a névsor elég kísértetiesen cseng a későbbi fejlemények ismeretében. Kivitelezésre azonban csak egy tetőjavítás került Jakon, az apátsági templomon, s bár a lébényi templom restaurálására