N. Dvorszky Hedvig - F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991)

SZEMLE - Válogatás az OMF külföldi műemléki folyóiratainak legfrissebb számaiból (Rozványi Györgyné – Váczi Piroska)

E cikkhez Walter Frodl fïïz kiegészítő megjegyzéseket. - Nemzetközi charta a történel­mi városok műemlékvédelméhez, 1987. MONUMENTS HISTORIQUES. Paris, No. 173. márc.-ápr. 1991. A folyóirat jelenlegi száma az Amerikai Egyesült Államokkal foglalkozik. A követ­kező cikkeket emeljük ki: E. A. Lyon: Az Államok szerepe a nemzeti programban. Az 1966-ban hozott műemlékvédelmi törvény rendelkezéseinek megvalósítását ismerteti. ­R. E. Stipe a városok és azok történelmi szektorainak kapcsolatát tárgyalja. - Ide tarto­zik L. Beckelmann cikke is: New York City történelmi szektorai. - B. Burnham a World Monuments Fund Világöröksége 1965-ben létesített, New Yorkban székelő szervezeté­nek működését mutatja be. - E. Delony a hidak konzerválásának problémáit ismerteti. - Jellegzetesen amerikai témák: két felhőkarcoló restaurálásáról írt egy-egy cikk, az egyik New York Cityben a másik Chicagóban áll. - Több, változatos helyszínt bemu­tató rövid cikket találunk még a lapban. JOURNAL OF THE SOCIETY OF ARCHITECTURAL HISTORIANS. Dec. 1990. March. 1991. A jeles amerikai építészettörténeti folyóirat decemberi száma közli Sisa József Jo­seph Hofferről szóló cikkét. A márciusi szám a francia romantikus építészet németor­szági terminológiáival és az itáliai gótikus építészet újraértékelésével foglalkozik. ZEITSCHRIFT DES VEREINS FÜR KUNSTWISSENSCHAFT. Berlin 1990. Band. 44.1. Az évkönyv jelen száma emlékkönyv. Alcíme: Adalékok a középpkori építészet tör­ténetéhez Hans Erich Kubach és Edgar Lehmann tiszteletére. - Mindkét tudós 1990 szeptemberében lett 80 éves. - A cikkek címei a következők: O. V. Simson: Késői kor­szakok és késői kori jellegzetességek az európai művészettörténetben. W. Haas: A hosz­szanti karzatok jelentőségéről a középkori templomépítészetben. - K. Vbigtlander: Még egyszer a gernrodei apátsági templom Ottó-kori Westbaujáról, a karzatok küszöb- és mennyezetmagasságai. - G. Binding: Osnabrücki II. Benno püspök mint, ,architectus et dispositor caementarii operis, architectorae artis valde patitus". - F. Oswald: San Pier Scheraggio és kapcsolata a firenzei inkrusztációs építészettel. - D. V. Winterfeld: Új gondolatok egy régi vitához a wormsi Westbauról. - W. Erdmann: A lübecki 13. sz.-i Mária-templom vitájához. - A trieri dóm és viszonya az ókorhoz. DAS MÜNSTER. München-Zürich. 44. Jg. Heft 1. 1991. E szám változatos tartalmából számunkra legérdekesebb Magyar Zoltán írása: Makovecz Imre magyar építész és szakrális művei. A Farkasréti temető ravatalozóját, a paksi rk. és a siófoki ev. templomokat mutatja be. - a többi cikk közül figyelmet érdemel P. C. Richter: Építészet és fénykép. Fényképezés a freiburgi dómban c. cikke, továbbá - általános műemlékvédelmi problémái miatt - F. J. Rahe és N. Demann írása: Renová­lások, átépítések, templombővítések az osnabrücki egyházmegyében. - Az újabb kuta­tások rovatában értékes disszertációk ismertetését találjuk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom