N. Dvorszky Hedvig - F. Mentényi Klára szerk.: Műemlékvédelmi Szemle 1991/1. szám Az Országos Műemléki Felügyelőség tájékoztatója (Budapest, 1991)

MŰHELY - Juan Cabello – László Csaba: Régészeti feltárás Budafelhévíz területén

2-4 méter hosszú zsaludeszkáinak habarcsos lenyomatai. Ez a tény önmagában is lehetetlenné teszi a fúrt technika alkalmazását. Ugyanígy nehezen tudjuk elképzelni, hogy a boltozat ékalakúra faragott zárókövét alulról helyezték volna el, hiszen azt kizárólag csak felülről lehet megtenni. Az itt felsorolt érveink, továbbá a boltozat külső felületén tapasztalt habarcs kifolyásának iránya, annak kanálháttal való kenése, valamint az objektumhoz csatlakozó és a boltozat törtkövei közötti mélyedéseket hézag nélkül kitöltő töltésrétegek egyértelműen kizárják a fúrás lehetőségét. Ugyanakkor, a csatorna felett átfutó római és középkori rétegek, illetve járószintek az objektum római kori datálását teszik lehetővé. Feltételezésünk szerint, a szellőzőkürtővel ellátott csatornát, amely talán egy közmű-rendszer rövid szakasza lehet - az építményre merőlegesen futó feltöltések alapján - egy észak-déli irányú, íves, természetes árokban helyezték el. (A szellőzőkürtőt egy köréje emelt, építési törmeléket is tartalmazó dombbal védték.) A római-kori rétegek felett egy több rétegű Árpád-kori, valamint későközépkori település gödörházait, kemencéit tártuk fel. A telek északkeleti végén kibontott ház betöltéséből előkerült kerámia tanúsága szerint, a település legkorábbi szakasza a 11-12. századra tehető. E korai településhez szabadonálló kemence is tartozik. A korai település feletti betöltést egy - tereprendezés céljából - nagyjából vízszintes planírozás zárta. A 13-15. századra keltezett, legalább három rétegben húzódó településnek 6 szabadonálló kemencéjét és 3 külső kemencés gödörház-maradványát tártuk fel. A telek nyugati végében, szintén a 13. századra keltezett törtköves épület keleti végét bontottuk ki. (A ház többi, nyugatra húzódó része már a szomszédos telken álló épület alatt folytatódik.) A 80 cm falvastagságú, 530 cm belméretű (északnyugat-délkeleti tájolású) házba a bejárást a keleti falban kiképzett, feltehetően egykoron kőkerettel ellátott ajtónyílás biztosította. (A keleti falhoz illeszkedő 13. századi járószint felszínéről - közvetlenül a ház mellől - egy csuklós rendszerű, bronzból készült pénzváltó mérleg karját leltük meg.) Valamikor a 14. század folyamán az épület keleti fala elé egy kőalapozású tornácot emeltek. A tornác és a fal közötti felületet lapos kövekkel rakták ki. (8. kép) A ház és a vele párhuzamosan élő település a 16. század elején pusztult el. (A pusztulási rétegből a 16-18. századra keltezhető kerámia került elő.) Egészen a 17. század végéig a telek beépítetlen - azt az ostromok alkalmával felvonulási területként használták. Beépítetlenségét bizonyítja az a vastagon beiszapolódott, lelet nélküli természetes feltöltés, amely az egész területen megfigyelhető. A 18. század második felében ugyan állt itt egy kőből épült ház, amelynek azonban - a csekély régészeti információ miatt - sem alaprajzi elrendezését, sem kiterjedését nem ismerjük. Végezetül, a 19. század végén egy ötszögű udvart határoló, téglából falazott tűzoltólaktanyát építettek a telken. A laktanyát az 1960-as évek elején bontották el.