Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd - Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002)

Tanulmányok – a töredékek katalógusai - Meszlen, római katolikus templom (Mentényi Klára, Ivicsics Péter, Lővei Pál, Horler Miklós, Faragó János)

nalban hátraugratták, s így a teljes felső falazat - egészen az egykori mennyezetig - a fülkék hátfalának síkjában készült. A tükröknek a széleken keskeny, függőleges keretelése is volt, mint ahogyan ez a déli oldalon, az elvéset egykori diadalívpillér mellett megfigyelhető. A szóban forgó vízszintes falsíkváltás a nyugati belső falon szintén jelentkezik, s gyanítjuk, hogy az északi oldalra is átfordult, itt azonban a karzat többszöri átépítése miatt már azon a kis szakaszon sem fogható meg, amely túlélte a 20. századi falcserét. Ez a jelenség a hajó belső terének egységes felfogására utal, melytől nem idegen a teljes alsó fülkesor kialakítása.

16 A régészeti feltárás eredményeképpen megállapítható volt az eredeti járószint, amely mintegy 40 cm-rel volt mélyebben, mint a felújítás előtt. A hajó a 18. századi nagy átépítés előtt bizonyára nem volt boltozott, erre utaló nyomokat a falazaton nem találtunk. Sőt, valószínű, hogy a szentély íves apszisát is csupán egy félkupolával fedték le, mindenesetre a másodlagos elhelyezésű kőanyagból bordatöredékek egyáltalán nem kerültek elő. A 19-20. század fordulójának idejéről fennmaradt iratanyagból már tudtuk, hogy a középkorban a hajó festve lehetett. Ebből a szempontból különösen fájdalmas tény, hogy egy nem is túl régi belső felújításkor, 1973-ban - bár műemléki hozzájárulást csupán a meszeléshez kapott az egyház

17 - az épületben mindenhol csontig leverték a vakolatokat. Ennek következtében csupán az 1950-es évek déli köpenyfala által megkímélt kis szakaszokon vizsgálhattuk a rétegeket. A 17. századi vakolatmaradványok alatt helyenként valóban megfigyelhetők voltak középkorra utaló nyomok, ezek feltárását azonban a későbbi kifestés még értelmezhető részleteinek megtartása érdekében mellőztük. A TEMPLOM KÖZÉPKORI KAPUZATA Miután a vakolatot eltávolítottuk a nyílást keretelő kapuépítmény függőleges szakaszairól, szemmel láthatóvá vált, hogy az utólagos szerkezetben befalazott faragott kövek találhatók. (533-534. kép) Úgy ítéltük meg, hogy a 20. század elején készült egyszerű kapuzat bontása nem jár túl nagy áldozattal, különösen azért, mert ekkor már tudtuk, hogy a homlokzattal egyidős, középkori kapuépítmény más formájú volt. Egy hangsúlyos, vízszintes falvisszaugrás ugyanis határozottan jelezte azt a vonalat, amelytől lefelé a kőműves a homlokzat síkját néhány cm-rel hátrébb falazta. (512. kép) A fennmaradt bőséges iratanyag tájékoztat arról, hogy 1910-ben az akkori plébános kezdeményezésére a Műemlékek Országos Bizottságának építésze, Sztehlo Ottó az épületet megvizsgálta, „árpádkori műemléknek mondotta ki", majd a renoválás az ő tervei szerint történt.

18 Az akkor rossz állapotúnak tartott korábbi kapuépítményt részben elbontva, egészen biztosan megtalálta a középkori kapuzat néhány faragványát. Erre utal az a fennmaradt vázlatos felmérés, amely az egykori nyílás csúcsíves záradékának - méreteket is feltüntető - nézet- és profilrajzát mutatja.

19 (532. kép) Az új kapu kialakításakor azonban nem szedtek ki minden faragott követ a falazatból. Jó részük egy olyan korábbi, igen kemény, nagyobb kavicsokkal kevert, meszes habarcsot tartalmazó falszövetben volt, amely leginkább a 18. századi szentély anyagához hasonló. Ez jól elkülöníthető attól a sokkal homogénebb, rózsaszínes árnyalatú habarcstól, amelyet a 20. század eleji kőművesek használtak az épületen. Ráadásul az ív-