Horler Miklós szerk.: Vas megye műemlékeinek töredékei 2. Magyarszecsőd - Zsennye (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 6. Budapest, 2002)

Tanulmányok – a töredékek katalógusai - Magyarszecsőd, római katolikus templom (C. Harrach Erzsébet, Ivicsics Péter, Lővei Pál, Horler Miklós)

A keleti oromfalon kis vakívsor követi nem egészen szabályosan a tető síkjának vonalát, amelyet két oldalon és az északi hajófal mentén éppúgy, mint a nyugati homlokzaton, széles, lábazatig lefutó lizéna keretez. A vakívsor az építmény középső tengelyére sem szabályos elhelyezkedésű, az ívek is váltakozó szélességűek és magasságúak. A vakívek faragott téglából alakítottak, külön profiljuk nincs. Szabályos kialakítással sok hasonló oromfalat ismerünk. E fölött három, szintén téglából formált plasztikus kereszt látható. Ezek sem azonos méretűek: a déli fekvő latin keresztnek, az északi görög keresztnek mondható inkább, középen a latin kereszt két vakívben végződik. Az összes plasztikus dísz téglából alakított, amelyen kezdetben csak egy nagyon vékony vakolatréteg és fehér meszelés volt. A keleti oldalon álló szentély homlokzatformálása azonos a déli és északi hajófaléval, 11 ívmezőt alkotnak az enyhén csúcsívben végződő és a lábazatig kiépített vakárkádok. A 19. század elején épített sekrestye részben eltakarta az íveket, de szinte sértetlenül kerültek elő a sekrestye lebontása után. A szentélyben a barokk időkben a déli oldalon egy nagy ablakot nyitottak, ugyanakkor befalazták a két középkori résablakot. Ezek kibontásra kerültek, kialakításuk egyszerű, egyik sem kőkeretes. A rajtuk megmaradt vakolat szinte sértetlen, csupán számtalan meszelésréteg van rajta. A hajó eredeti tetősíkjának meghatározására sem a nyugati, sem a keleti homlokzaton nem lehetett egyértelmű nyomokat találni. Egy szabályosnak mondható homlokzatalakítású templomnál a keleti oromfal ívsora elegendő támpontként szolgált volna. A vizsgált épület azonban minden részletére nézve az általános építési szokásoktól eltérő, ezért nem valószínű, hogy éppen a tető hajlásszöge és a vakívsor viszonya volt szabályos. Az épület külső lábazatait - mivel azok a helyreállítás előtt teljesen a földben voltak - a régészeti kutatás alapján lehetett kialakítani. A déli oldalon egy nagyobb szakaszban, rossz állapotban ugyan, de megvolt a régi egyszerű lábazat, más részeken pedig leveses nyoma látszott. A szentély ásatásánál, közel az alapozási szinthez megtalált falszélesítés az alapfal szélesítése lehetett. A felmenő falszögletben sem levésett felület, sem lábazatnak megfelelő rész nem volt. Összefoglalásként megállapíthatjuk tehát, hogy a magyarszecsődi templom alaprajzában tiszta román, felépítésének egyes részleteiben azonban a gótikába való átmenet jegyeit hordozza magán. A tiszta és szabályos félkör, amit a románra tartunk jellemzőnek, csak a szentély ablakainál látható. Az összes többi ívek vagy parabolikusak, vagy enyhén csúcsívesek. Ez az építési mód pedig a nyugati országrészeken a 13. század második harmadára mondható jellemzőnek. A templom alaposabb kutatása során 1969 tavaszán legelsőként került elő a legértékesebb részlet, a déli kapu. Az írások, oklevelek, vizitációk nem említették, csak a homlokzat egyes „értelmetlenségei" hívták fel rá a figyelmet. A déli homlokzat vakárkádsorának második és harmadik lizénája nem futott a lábazatig. Az első feltevés az volt, hogy ez a rongálás a homlokzaton az ormótlan kórus építésekor történt. Az első és negyedik ívmező közötti vakolat gondos vizsgálata során azonban egy profiltégla is láthatóvá vált. Vas és a szomszédos Zala megye területén a középkorban több helyen előfordul a nyílások keretezése profiltéglával.

15 A felfedezés további bontásra sarkallt, s ennek nyomán előkerültek a kapu gazdagon faragott oszlopfői, amelyek azonban már kőből készültek. (502. kép)