Lővei Pál: Vas megye 1. Vas megye műemlékeinek töredékei 1. Belsővat - Kőszegszerdahely (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 5. Budapest, 2002)

Tanulmányok – a töredékek katalógusai - Jákfa, római katolikus templom (Mentényi Klára, Ivicsics Péter)

vek elhelyezése, a köztük lévő habarcs és nem utolsó sorban az imént említett falelválás arra utal, hogy nagyjából egyszerre kerültek beillesztésre. Ez a két fogrovat nélküli, félköríves mezőjű elemre is igaz (60.21-22. kat. sz.; 294-297. kép). A sarokdarab ugyan eredetileg szintén ebben a pozícióban lehetett, de a többivel együtt csupán a 17. század közepén tették ide (vissza?). Jellemző erre az időszakra a párkány festése is, amely bár felhasználta a román kor építészeti maradványait, de már a saját ízlése szerint. A fogrovatot teljesen eltüntették, egy-egy festett vízszintes csíkot húzva a helyére, a párkány íves lezárású mezőit pedig körré alakították át. Ebben a vörös keretben jelentek meg azután a fehér és vörös színnel kiemelt, domborműves ábrázolások. A padlástérben, a későbbi barokk boltozat fölött még ma is megtalálható egy olyan patronos festésű belső párkány, amely a külsővel teljesen megegyező felfogásban helyezi egymás mellé a körkörös motívumokat. A Kazó-féle és az ezt követően Scacchi püspök idején keletkezett canonica visitatio irataiból tudjuk, hogy a hajóba új, a korabeli protestáns templomokéhoz bizonyára hasonló, festett táblás famennyezet került.

70 Karzat építésére nem volt szükség, mert még állt a középkori karzat. Az előző berendezés további darabjait is használták még, így például a szintén kőből emelt szószéket és az oltármenzát. Ez utóbbin még a B. V. M. (Beate Virginis Mariae) monogramot is meghagyták. A szentély és a sekrestye feltehetően szintén érintetlen maradt.

71 Érdemes felhívni a figyelmet ennek a 17. század közepén végzett felújításnak a szemléletére. Arra ugyanis, hogy az építtetők számára a középkori töredékek még megőrzendő értéket képviseltek, olyannyira, hogy összeszedegetve őket - akár konkrét építészeti cél nélkül is, csupán a bemutatás kedvéért - visszahelyezték az új épületbe. Tevékenységük látszólag a mai műemlékvédők gondolkodásmódját idézi, mégsem erről van szó. Ez a korszak a miénkkel ellentétben szerves kapcsolatban állt saját múltjával, a hatalmas Ják nemzetség mítosza még élt. Az utódok tisztában voltak az ősi kegyúri templom szimbolikus jelentőségével, azzal, hogy az épület nem csupán Isten dicsőségét, de az ő hírnevüket is dicséri. Ilyen értelemben ragaszkodtak a kultikus hely minden eredeti darabjához. A szemlélet- és ízlésváltozást csupán a következő időszak hozta magával. Jakfán ez a 18. század közepét jelentette. A barokk átalakítást jól nyomon követhetjük a Batthyány-féle 1758. évi canonica visitatio jegyzőkönyvéből.

72 Bár a sekrestye romos állapotát az előző leírások többször hangsúlyozták,

73 az építkezésre nyilván nem a templom rossz állapota miatt került sor. Az új liturgikus keretek kialakítását a művészi szempontok mellett elsősorban vallásiak indokolták. Nem tudom pontosan, mikor lett a jákfai templom újra katolikus, 1725-ben mindenesetre még az evangélikusok kezén volt.

74 Részben megváltoztak a patrónusok is. A források a Szelestey családon kívül az új környékbeli birtokost, Horváth József megyei elöljárót említik, mint az egyház legelső adományozóját, aki saját maga és leszármazottai számára kriptát építtetett az épület alá.

75 A renoválás első szakasza 1745-re esett. Ekkor a romos középkori helyén, a megmaradt falak felhasználásával elkészült az új, északi sekrestye. A jegyzőkönyv megemlíti a szintén ebben az évben emelt kőkeretes nyugati kaput is. (268. kép) Ennek teljes felirata eredetileg így hangzott: „Vota mea Domino reddam in Conspectu Sanctorum BeatumAnno 1745".

76