Lővei Pál: Vas megye 1. Vas megye műemlékeinek töredékei 1. Belsővat - Kőszegszerdahely (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 5. Budapest, 2002)
Előszó (Horler Miklós)
során igyekeztünk az egyes építészeti elemek szerkezeti és formai meghatározását részben a korábbiakban már alkalmazottak, részben a szaktudomány által közreadott terminológiai szótárak alapján a köteteken belül egyeztetni. A két kötet szerkesztője azonban többet tűzött maga elé és valósított meg, mint egy 26 szerző által 62 témát feldolgozó munka műfaji és metodikai szempontból egységes és a sorozat előző részéhez szervesen illeszkedő közreadását. A két kötetre terjedő mű ennél nagyobb jelentősége az, hogy a tartalom nemcsak egy közigazgatásilag egyetlen megye területén található leleteket gyűjti össze és adja közre a sorozat kialakult módszereivel. Lővei Pál - hangsúlyozva a feldolgozott emlékanyag esetlegességét - arra törekedett, hogy annak a Nyugat-Dunántúl egykori művészetföldrajzi jellegzetességeivel való és ma már értékelhető bizonyos összefüggéseire is rámutasson, megvetve az alapját egy későbbi, tágabb, Vas megye mai határain túl fekvő régiókra is kiterjedő kutatásnak és a művészetföldrajzi határok felrajzolásának is; ez a kötetek egyik kiemelkedő érdeme. A másik érdem az, hogy a töredékek feltárása és feldolgozása a katalógusok adataiból kiindulva a tanulmányokban olyan eredményeket is elénk tár, amelyekből Vas megyének nemcsak az épületekben és leletanyagokban rejlő tárgyi építészeti és művészettörténeti értékei kerülnek napvilágra és kapják vissza hiteles eredeti képüket, hanem keletkezésük és történetük felkutatása során olyan széles körű történelmi, társadalmi, gazdasági, művelődéstörténeti és településtörténeti háttér rajzolódik ki köréjük, mely az építészet- és művészettörténeti jelenségek megértéséhez értékes alapot nyújt, és a további kutatások számára is hasznos lehet. Külön is érdekesek az építészeti, művészeti alkotások sorsának, átalakulásainak és pusztulásának folyamatára, azok okaira, indítékaira vonatkozó adatok, amelyekből kiderül, hogy a háborúk és egyéb katasztrófák mellett mennyi szerepe van ebben a változó tulajdonosok, építtetők szándékainak, az igények és funkciók változásainak, a felújításoknak, és az ezek nyomán helyükről kibontott szerkezeti és díszítőelemek hogyan szóródtak szét vagy kerültek új elhelyezésbe az eredeti vagy más épületeken. Ezek a mozgások azonban egészen a jelenkorig folytatódnak, amikor valahonnan összegyűlt építészeti töredékek szakszerűtlen vagy gondatlan tárolása, kezelése - helyenként még múzeumi raktárakban vagy különböző középületekben (jó, ha nem a járdán, a földön is; lásd: Pacin, Szt. Mihály-kápolna) - azok további kallódását, pusztulását okozza. Lővei Pál maga is utal Bevezetőjében ezekre a kutatások során szerzett szomorú tapasztalatokra és a LAPIDARIUM HUNGARICUM jelentőségére a kallódó töredékeknek legalább a tudomány számára való megörökítésével. De nem elégedhetünk meg azzal, hogy az évezredes magyar építészet még meglévő töredékes emlékeit csak tudományos publikációkban örökíthetjük meg az utókor számára. Nagy hiba, ha ezeket a publikációkat nem követi a feltárt értékek hatékony védelme, restaurálása, valamint mind a tudomány, mind a társadalom széles rétegei számára való hozzáférhetővé, megismerhetővé tétele, mert így maguk a tárgyi - sőt műtárgy - értékek vesznek el, amit a legjobb tudományos publikáció sem tud pótolni. Annál is inkább meg kell ezt említenünk, mert a jelenlegi helyzet már a tudományos kutatások előrehaladását is akadályozza.