Horler Miklós: Győr-Moson-Sopron megye I. Sopronhorpács, plébániatemplom (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 3. Budapest, 1995)

A sopronhorpácsi plébániatemplom románkori periódusairól (Sedlmayr János)

bővülete volt, amelyet funkcionális igény hozott létre. Tömege nyugat felől kissé esetlegesnek tűnhetett, mivel azt torony test nem takarta. E temetkezési helyeket igazán szépen és szervesen a gótikában oldották meg, mint például a győri székesegyház melletti Hédervári vagy a csütörtökhelyi Zápolya kápolnát. A temetkezési térrész keleti végén kis apszis alaprajza került elő: ebben az oltár amelyre a halotti szertartás és az elhunytak emlékére mondott misék esetében volt szükség. Horpácson a temetkezési helynek és a hajónak kapcsolata nehezen határozható meg, mert a déli falat és a nyílásokat is feltehetően átalakították: a fal keskenyebb, mint a kegyúri karzat ideeső pillérkötege, a nyolcszögű szabadonálló pillér lábazatának és fejezetének magassága sőt profilja sem egyezik a karzatéval. Kérdéses, hogy a temetkezési folyósónak milyen volt a homlokzata? Feltételezhető, hogy a déli oldalán egy kisebb román kori kapu is nyílt, és a leveles iker-oszlopfők ide és nem a kolostorhoz vagy toronyablakokhoz tartoztak. Tornyot, illetve tornyokat ugyanis sem a nyugati homlokzaton a főkapu felett, sem a kegyúri karzat felett nem lehet elképzelni. Ez utóbbi helyen azért nem, mert a rekonstruálható két szabadonálló pillérköteg elég kis keresztmetszetű, ráadásul alaprajzi elhelyezkedésük szerint föléjük szabályos négyzet-, illetve négyszögalaprajzú torony test nem építhető fel. A temetkezési térrésztől keletre, a szentélynégyzet déli oldalához tapadóan egy második keskeny tömeg alaprajzát tárták fel. Bizonyos, hogy ez a hajóhoz illeszkedő tömeghez képest utóbb épült, talán a 14. század elején. Az ásatási alaprajz lényegében félköralaprajzú apszist jelez itt is, Dümmerling Ödön azonban támpilléres, sokszögalaprajzú végződést rajzolt. Feltételezem, hogy az ilyen is lehetett, hiszen a román kori épületrészeknél későbben, legkorábban a 14. század elején épülhetett. Úgy vélem, hogy erre akkor került sor, amikor a kegyúri család meghalt tagjainak a korábbi folyósóban már nem volt elegendő hely, így ez utóbbi bővítés is a belső sírhelyeket növelte. Már korábban bonthatták le viszont a rendi oldalkápolnát és apszisát, alapozásukat feltehetően a sírok miatt nem lehetett megtalálni. A kegyúri templom megvalósult építészeti koncepciója különösen magas színvonalú alkotás: nem csak a főkapu többlépcsős béllete és a kegyúri karzat bizonyítja ezt, hanem az egész templom programja és építészeti megoldása is kiemelhető, benne a szertartások kerete, a kegyúri család élő és halott tagjaihoz kötődő térkialakítás egyaránt magas szinten valósult meg. Ezért is sajnálatos, hogy a templomhajó, a temetkezési hely és a kegyúri karzat kapcsolata, építészeti összefüggése nem tisztázódott, amelyet a helyreállítás sem tudott kellően értelmezni. Pedig kétségtelen, hogy a horpácsi templom a 13. században az egyik legrangosabb építészeti alkotásunk volt (123. kép). TOVÁBBI VÁLTOZTATÁSOK, ÁTÉPÍTÉSEK Az előzőekben leírt késő román templom a középkor folyamán viszonylag kevéssé változott. A patkóalakú szentélyvégződést lebontották és helyette támpilléres, bordás boltozató szentélyfejezet építettek. Ez azonban a tér nagyságát nem változtatta meg, legfeljebb külső és belső megjelenését módosította. A szentélynégyzet északi oldalához kis méretű sekrestye épült, amely már a korábbi periódusokban is megvalósulhatott. A további periódusok taglalására egyáltalán nem térek ki, hiszen ezeket már építészettörténeti adatok is igazolják és nincs mit hozzátennem.