Horler Miklós: Győr-Moson-Sopron megye I. Sopronhorpács, plébániatemplom (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 3. Budapest, 1995)

A sopronhorpácsi plébániatemplom - V. Építéstörténet

szentélybe a páros ülőfülke. Időbeli támpontot a kronológiához Dümmerling szerint a következőkből nyerhetünk: a karzatot stílusa alapján az 1230-as évekre keltezi a szakirodalom, az apszis pedig a tatárjárás során pusztulhatott el. így a már gótikus újjáépítés a 13. század közepén következhetett be.

101 6. A források szerint a templom a 16. században rombadőlt, később protestáns istentiszteletek céljára tették használhatóvá egy részét. A falkutatásnak azt a kérdést kellett tisztáznia, hogy a vizitációk során említett kápolnaszerű, déli oldalon levő tér vajon a mellékhajó vagy a déli sekrestye volt-e. Dümmerling valószínűbbnek tartja, hogy a mellékhajó, mivel a nyugati két árkád elfalazásában olyan keskeny ablakok helyezkedtek el, amelyeknek külső oldaluk a főhajó felé nézett, de a szentélynégyszög melletti kápolna 16-17. századi használatát sem tudja kizárni, és azt sem, hogy a két tér egybe volt nyitva. A kutatás alapján az a véleménye, hogy ebben a korban már a karzat sem állt, mert több olyan sarkantyútagos borda volt az árkád-elfalazásokba beépítve, amelyek eredetileg a karzatalj boltozatához tartoztak.

102 7. A 18. század második évtizedében végzett helyreállítás során a leomlott falakat a déli oldalon meglévő magasságig felfalazták, és a templomot befedték. (Ehhez az építkezéshez kapcsolja Dümmerling a szentélynél a támpillérek feletti, sok faragott követ tartalmazó sávot.) A karzat falpilléreinél Dümmerling Ödön azt figyelte meg, hogy a lefaragott középkori fejezeteken és boltindításokon vakolat volt, rajta több réteg meszeléssel. Eszerint a tetővel ellátott épületet használták a barokk karzat és a boltozat megépítése előtt. Dümmerling szerint ekkor bővítették ki az északi sekrestye alapterületét, ekkor készült a sekrestyébe vezető ajtó, és mellette a földszinten alakítottak ki kegyúri oratóriumot kis ablakkal.

103 8. Az 1730-40-es években végzett helyreállítás során elbontották a déli toldalékokat, új ablakokat alakítottak ki, beboltozták a temoplomot, felépítették az orgonakarzatot. A sekrestyében ekkor készítették el az oratórium-emeletet, az alsó nyílást pedig elfalazták. A torony stílusa és az általa ismert adatok közötti ellentmondást Dümmerling úgy oldotta fel, hogy a sisaknak - és talán a torony felső emeletének is - építését az 1780-as évekre datálta.

104 A helyreállítás utáni művészettörténeti összefoglalásokban ugyan Dümmerling Ödönnek a Műemlékvédelemben publikált tanulmányára hivatkoznak, de az épület periodizációját attól eltérően írják le. Dercsényi Dezső a mellékhajót a kapunál és a karzatnál későbbinek tartotta. Részben ugyanezt állapította meg Marosi Ernő az „Árpádkori kőfaragványok" című katalógusban a stílus vizsgálata alapján. O a karzatot külön nem említi, a kaput és a mellékhajót állítja szembe egymással. Az utóbbihoz kapcsolja a sekrestye alapozásából előkerült kúttálat, bizonyára a furatokkal tagolt szalag alapján.

105 A Dümmerling Ödön által készített periodizáció a 2-5. periódus vonatkozásában vitatható. Bármennyire furcsa is a megszentelt tér épületen kívül kerülése, ha elfogadjuk a régész beszámolóját a két falazat közötti földrétegről, akkor elképzelhető, hogy a szentélynégyszögben és az apszisban egy olyan korábbi falusi templom maradványát tárták fel, amelyet a 13. századi építkezéskor teljesen elbontottak. A 2-4. és részben az 5. periódusba sorolt épületrészek tagolása és ornamentikája egy viszonylag rövid időszakra, az 1230-1250 közötti két évtizedre keltezhető. Ez a tény, továbbá az épületszerkezetek összefüggései utalnak arra, hogy e periódusok esetében nem elkészült és azután átépített épületekről van szó, hanem egy építkezés különböző fázisairól, amelyek terv-