Horler Miklós: Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988)
Horler Miklós: MAGYARORSZÁG ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYZETKÉPE
nincsenek rárakva, a raktárban nagyobb terület vagy asztal áll rendelkezésre a töredékek alaposabb tanulmányozására, összeillesztésére, felmérésére ill. fényképezésére, a raktár száraz, tiszta, rendbentartott és a világítás megfelelő. Ilyen kőraktár azonban alig van az országban. Az elégtelen raktárhelyzet okai többrétűek. Mindenekelőtt az általános múzeumi helyhiány és a raktárak rossz műszaki állapota, amely még a kiemelkedő országos közgyűjteményeket is sújtja. Ezen belül a kőtöredékek raktározása minden múzeumnak olyan többlet terhet jelent, amelyre nincs felkészülve, berendezkedve, épületei nincsenek méretezve. A kőanyag különleges méretei és kezelésének, tárolásának sajátos követelményei kezdettől fogva kívül estek a hagyományos értelemben vett múzeumi tárgyak körén, múzeumok építésénél, bővítésénél ezzel az igénnyel általában nem számoltak, s ahogy Römer Flóris visszaemlékezéseiből láthatjuk, ez így volt a magyar múzeumügy történetének első perceitől kezdve, és mondhatjuk, így van napjainkig. Ahogy annakidején a Magyar Nemzeti Múzeum építésekor nem jutott hely a kőemlékek számára, éppúgy a Budapesti Történeti Múzeumnak a volt királyi palotába való elhelyezésekor sem, és a hatalmas palotakomplexumon belül nem jutott hely Zsigmond és Mátyás palotájának töredékei számára. Többé-kevésbé kívül esik azonban az építészeti töredékek mai volumenében jelentkező problémája a hagyományos múzeológia egészéből műfaját tekintve is. A hagyományos múzeumok elsősorban képzőművészeti, régészeti, iparművészeti, művelődéstörténeti tárgyi anyag tárolására és bemutatására vannak profilírozva, a kőtöredékek pedig végeredményben az építészeti múzeológia és a műemlékvédelem tárgykörébe tartoznak. A feladat hasonlóképpen speciális és újszerű, mint pl. a közlekedési múzeum, amelynek tárgyi anyaga egy hagyományos múzeum keretei között nem képzelhető el. Innen van az, hogy a múzeumok csupán néhány száz műtárgyként kezelt kőfaragványt tartanak kiállításon, nagyjából a képzőművészeti-szobrászati anyag közé beillesztve, de építészeti kompozíciók - akárcsak a visegrádi kutak — teljes bemutatására alkalmas kiállítótér nincsen. A kőtöredékeknek mai mostoha helyzetéből való kiemelését mindaddig nem remélhetjük tehát, amíg meg nem teremtjük az építészeti múzeológia sajátos szempontjainak megfelelő anyagi, tárgyi és szervezeti feltételeit. A kőraktárak mai helyzetének összes egyéb problémái ennek az alapproblémának a függvényei. Ilyenek: az anyag sajátos értéktényezőinek és a kezelés sajátos feltételeinek nem ismerete, (az a tévhit, hogy a ko mindent kibír), a többszöri költöztetés veszteségei (a pécsi dómkőtár anyaga jelenleg hatodik költözése előtt áll, de nincs kizárva, hogy végső helyére csak hetedszerre fog eljutni), a kezelés, mozgatás, tanulmányozás technikai nehézségei, s emellett a tudományos gyűjteményeknek kijáró őrzés, gondozás, kezelés hiánya. Külön kell megemlítenünk a közgyűjteményeken kívüli anyag tárolási, kezelési problémáit. Ezek nagyobb és jelentősebb része olyan műemlékhelyreállítások vagy régészeti feltárások kapcsán összegyűlt leletcsoport, mely a munkák befejeztével az eredeti helyén maradt, de megnyugtató elhelyezéséről, bemutatásáról nem történt gondoskodás. Ilyen helyzetben elsősorban a várak, romok valamint a templomok leletanyaga található. Bár mennyiségük a közgyűjteményekéhez viszonyítva
