Horler Miklós: Általános helyzetkép (Magyarország építészeti töredékeinek gyűjteménye 1. Budapest 1988)

Horler Miklós: MAGYARORSZÁG ÉPÍTÉSZETI ÖRÖKSÉGÉNEK HELYZETKÉPE

Veszprém, Bakonyi múzeum Miskolc, Herman Ottó múzeum Szekszárd, Béri Balogh Ádám múzeum 26% 43 % 51 % A pécsi és a szegedi múzeum kiállításai kivételével a többi nagyobb részben vagy egészben egyes műemlékhelyreállítási munkák kapcsán keletkezett. Visegrádon a kiállított töredékeket csaknem teljes egészében a kutak rekonstrukciója során feldolgozott anyag jelenti. Székesfehérváron a látogatható anyag háromnegyed része az 1938ban létesült és a MOB által kezdeményezett romkerti kőtárban van. Az egri várban a nyilvános kőtár ugyancsak a műemlékhelyreállítási munkák kapcsán jött létre. Veszprémben a kiállított anyagnak majdnem a fele egy helyen: a Szt. György kápolnában található, az OMF által létesített védőépületben. A miskolci és szekszárdi múzeum esetében a kiállított töredékek magas százaléka csaknem teljes egészében a diósgyőri várban, illetve a simontornyai várban végzett műemlékhelyreállítási munka eredménye. Mindebből kitűnik, hogy az ország legnagyobb gyűjteményei közül csak ott sikerült az alacsony országos átlagnál lényegesen több kőtöredéknek nyilvános látogatottságát megoldani, ahol ezt a műemlékvédelem anyagi és szellemi kapacitása támogatta, illetve a műemléki politika kezdeményezte. A műemlékvédelem érdekeltségét ezen a téren jelzi az is, hogy a legnagyobb mennyiségű kőtöredéket kezelésében tartó intézmények között az OMF országosan a negyedik helyen áll, és ez a mennyiség állandó mozgásban van a tudományos feldolgozás és a műemlékekkel kapcsolatos bemutatás, kulturális hasznosítás folyamatában. A műemlékvédelmi és múzeológiai bemutatás közötti eltérés mennyiségi mutatói mögött egyrészt az anyagi feltételek különbözősége rejlik, amennyiben a műemlékvédelem mégoly szűkös keretei között is lényegesen több lehetőséggel rendelkezik a kőtöredékekkel való foglalkozáshoz, mint a múzeumok. Másrészről azonban koncepcionális kérdésekről is van szó, amennyiben a műemlékvédelem a rombadőlt épületek térbeli összefüggéseinek helyreállításában vagy legalább részleges bemutatásában érdekelt. Ez az egy-egy épülethez tartozó kőtöredékek egészének vagy nagyobb részének feldolgozását és összeállítását kívánja, függetlenül az összetartozó darabok egyedi műtárgy-értékétől. Ezzel szemben a múzeológia - lehetőségének hagyományos korlátai által is befolyásolva — legtöbbször csupán arra törekedhet, hogy egyes kiemelkedő jelentőségű töredékek — elsősorban épületplasztikai részletek - kiállításával utaljon nagyobb történeti, stílusfejlődési összefüggésekre egy-egy kiállításon belül. Ez a megállapítás átvezet a kiállítások módszertani, technikai kérdéseihez. A 68 közgyűjteményi kőkiállításnak mintegy egyharmada ma már korszerű kiállítástechnikai módszerekkel van bemutatva. Ennek lényege, hogy a kiállított töredékek a további kutatás számára minden oldalról hozzáférhetők és megtekinthetők legyenek, annak érdekében, hogy az esetleges raktári anyagokkal való összefüggéseiket bármikor tanulmányozni lehessen. Ahol ilyen szerkezeti összefüggések a kiállítás rendezése kapcsán már megállapíthatók, ott arra kell törekedni, hogy a töredékekből minél több eredeti összefüggésben kerüljön bemutatásra. Ilyen megoldásokra a legtöbb kőkiállításon vannak már jó példák. Kevésbé szerencsés a tanulmányozás szempontjából az a hagyományos megoldás, ahol a töredékek tégla fel falazásokba vannak beillesztve. Igaz ugyan, hogy ezeset-